A magyar háztartások valamivel kevesebb mint fele tud valamilyen minimális összeget félretenni. Leginkább a váratlan élethelyzetektől félnek a magyar családok, de nyugdíjra is spórolnak.

A váratlan kiadások és az öregkori anyagi biztonság mellett a lakáscélú megtakarítás szerepel még a legnépszerűbb célok között – derül ki az OVB Magyarország és az NRC Marketingkutató ezerfős, reprezentatív felméréséből, amelynek eredményeit a Magyar Nemzet idézi. A magyar családok pénzügyi képzetlenségét mutatja a felmérés szerint, hogy a félretett összeget a magtakarításokkal bíró családok harmada egyszerűen a bankszámláján parkoltatja, pedig a jelenlegi alacsony kamatkörnyezetben alig kapnak érte kamatot.

Ez egyben azt is jelenti, hogy ez esetben sem állami, sem a személyi jövedelemadó visszatérítésére nem számíthatnak, vagyis gyakorlatilag semmi hozama nincs a félretett pénznek. Pedig ha például lakás-takarékpénztárba fizetnék be a félretett összeget, az éves megtakarításhoz a befizetések 30 százalékát, évi legfeljebb 72 ezer forint állami támogatást kaphatnának. Ennél is nagyobb kedvezményhez juthatnak azok, akik önkéntes nyugdíjpénztárban tartják szabad pénzeszközeiket: a befizetett összeg ötödének megfelelő, maximum évi 150 ezer forint adókedvezményt élvezhetnének. (MTI)