Másfél hónapja folyamatosan ellenőrzik a taxisokat – mondta Fónagy János államtitkár.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumon belül működő közlekedési hatóság, a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal, a Budapesti Közlekedési Központtal, és a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV) együttműködve közösen ellenőrzi a taxisokat Budapesten.

Az ellenőrzések főként a szabadúszó, a taxisokra vonatkozó szabályokat be nem tartó sofőrökre irányulnak – mondta Fónagy János, az NFM parlamenti államtitkára csütörtökön az M1 csatornán.

A vizsgálatok már 1-1,5 hónapja elkezdődtek. Az ellenőrzés most a turista szezon és a vizes világbajnokság miatt elsősorban a fővárosra koncentrál, azon belül is az idegenforgalmilag forgalmas helyekre, mint például a Liszt Ferenc-repülőtér, a Keleti, és a Nyugati pályaudvar, illetve a belváros.

Ezekkel az akciókkal azt akarják elérni, hogy azok a sofőrök, akik kilógnak a tisztességesen dolgozó taxisok sorából, folyamatosan érezzék a kontrollt – mondta az államtitkár.

Budapesten 5500 taxis dolgozik, ebből mintegy 5200-an tartoznak valamilyen taxis társasághoz, míg 300-400-an vannak az úgynevezett függetlenek. (MTI)