A reklámok túlnyomó többsége a nőket célozza meg, míg a legtöbb termékmegjelenítéssel szombatonként találkozhatunk a tévében – derült ki az NMHH kutatásából.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2016 első félévében 34 tévécsatorna első alkalommal közzétett reklámjait elemezte. A televíziók műsorkínálatában ebben az időszakban 2645 új reklámszpot jelent meg, amelyek összesen 1 213 982 alkalommal kerültek képernyőre – olvasható a Kreatív Online-on.

2015 azonos időszakához képest jelentősen megemelkedett az egy csatornára jutó összes reklám száma: 58 353-ról 69 725-re, a médiaszolgáltatónkénti összes új hirdetés pedig 29 336-ról 35 705-re. 

Az egy televízióra jutó új reklámfilmek száma csökkent az egy évvel korábbi számhoz képest: 91-ről 78-ra. A félév legerősebb hónapjának a március számított – csakúgy, mint 2015 első felében. A hétfői napokon tették közzé a legtöbb új hirdetést, ennek aránya a hét többi napjához képest 39,1 százalék.

Folytatódott az öt másodperces reklámfilmek arányának csökkenése, míg 2014 azonos időszakában ezek aránya az összes reklámhoz viszonyítva 7 százalék volt, addig 2015-re 1,9 százalékra csökkent, 2016-ban pedig már csak 1,3 százalék volt. Egy átlagos hirdetés 24,2 másodpercet tett ki (2015 első félévében 24 másodperc volt).

A hirdetések túlnyomó többsége továbbra is a nőket szólította meg 78,2 százalékos arányban. Az ide sorolható hirdetések csaknem fele (47 százalék) a szépségápolási szektorhoz kötődött, de a férfiaknak szóló reklámok között is ez a kategória fordult elő a legmagasabb arányban (29 százalék).

2015-höz viszonyítva jelentősen növekedett az élő szereplős hirdetések aránya, 30,9 százalékról 39,1 százalékra, az önálló animációt alkalmazó reklámok aránya viszont 14,6 százalékról 10százalékra csökkent.