A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Magyarország Szabadkai Főkonzulátusával közösen „Vajdasági Agrár- és Élelmiszeripari Konferencia 2017” címen szakmai fórumot rendezett Szabadkán.
Az eseményen mintegy 200 magyar és szerb cégvezető vett részt, akik sikeres exportőröktől, valamint állami- és szakmai szervezetek képviselőitől jó példák és gyakorlatokon keresztül sajátíthatták el a sikeres exportálási folyamatokhoz szükséges tudást. Az esemény célja, hogy a meghirdetett Gazdaságfejlesztési Program forrásai a lehető leghatékonyabban kerülhessenek felhasználásra.
Az idei év áttörést jelent az anyaországi és a vajdasági magyar vállalkozások közti együttműködések tekintetében is, köszönhetően annak a 40 milliárd forintos támogatásnak, melyet a Magyar Kormány által indított Gazdaságfejlesztési Program keretében hívhatnak le a délvidéki magyar tulajdonú gazdasági társaságok. A források felhasználásával a helyi cégek képessé válnak modernizálni vállalkozásukat, bővíteni üzemi és gyártókapacitásukat, melyek új lendületet adnak a térség gazdasági felzárkóztatásához.
A Kereskedőház egyik kiemelt feladata, hogy konkrét gazdasági akciótervvel és a személyes kapcsolatok kialakítását lehetővé tevő intézményi infrastruktúra biztosításával járuljon hozzá a határ menti gazdasági együttműködésekhez, támogatva a Magyar Kormány nemzetpolitikai törekvésést. E cél elérése érdekében szervezte meg az MNKH Magyarország Szabadkai Főkonzulátusával közösen a Vajdasági Agrár- és Élelmiszeripari Konferencia 2017 című szakmai fórumot és konferenciát.
A rendezvény célja dinamizálni a személyes kapcsolatok kialakulását az anyaországi és vajdasági magyar vállalkozások között, azonosítani a konkrét üzleti lehetőségeket, valamint feltérképezni, mely területeken alakíthatók ki további üzleti együttműködések. Az eseményen sikeres exportőrök, valamint állami- és szakmai szervezetek előadásai során jó példák és gyakorlatok megismerésével sajátíthatták el a külpiacra lépéshez szükséges tudást és szakmai ismereteket a résztvevő vállalkozók.
,,A külképviseleti irodák révén az MNKH napi szintű kapcsolatokat ápol a helyi gazdaság legfontosabb szereplőivel, akikkel közös célunk hozzájárulni – a most megnyílt források felhasználásával – a vajdasági magyarság életszínvonalának növeléséhez, a régió megtartóerejének fokozásához” – fogalmazott Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója (képünkön).
Erősödő gazdasági kapcsolatok
Magyarország külgazdasági és külpolitikai törekvéseiben nagy hangsúlyt fektet a nyugat-balkáni országok európai uniós integrációjának támogatására, ezen belül is a 250 ezer fős magyar lakosságot számláló Szerbia csatlakozására. A két ország közti kiváló együttműködést nagyszerűen reprezentálja, hogy Magyarország és Szerbia között 2016-ban közel 600 milliárd forint volt a kétoldalú kereskedelmi termékforgalom értéke, mely több mint 40 milliárd forintos növekedés az egy évvel korábbi adatokhoz képest.
Tekintettel arra, hogy Szerbia hazánk legjelentősebb nyugat-balkáni partnere, az MNKH két külképviseleti irodát nyitott Szabadkán és Újvidéken, amelyek feladata a határokon átívelő gazdaságfejlesztés mellett a sikeres exporttevékenység megkezdéséhez szükséges tudás és kapcsolatrendszer biztosítása a magyar vállalkozások számára – olvasható az MNKH közleményében.