A szállodaipartól a rendezvényszervezőkig sokakat érinthet az Európai Bíróság egy nemrégiben hozott ítélete – írja Sztankó Dániel, az RSM Hungary pénzügyi képviseleti csoportvezetője.
Amennyiben az Európai Bíróságnak a Société thermale d’Eugénie-les- Bains ügyben hozott ítélete a bánatpénzre is alkalmazható, az mindenképpen változást idézhet elő az eddigi joggyakorlatban – írja friss bejegyzésében Sztankó Dániel, az RSM Hungary pénzügyi képviseleti csoportvezetője.
A Société thermale d’Eugénie-les- Bains ügy (C-277/05)
Az Eugénie-les Bains-ban (Franciaország) letelepedett Société thermale, gyógyfürdők üzemeltetésével foglalkozik, amely szállodai és vendéglátó ipari tevékenységet is magában foglal. A Société thermale a gyógyfürdővendégek szállásfoglalása után, foglaló címén előre fizetett összegeket kap. Amennyiben a vendég érvényesíti a foglalást, azaz megjelenik a szálláshelyen, az előre fizetett összegeket beszámítják a szálláshely szolgáltatásért később fizetett összegbe. Amennyiben azonban a foglalást a vendég lemondja, úgy a Société thermale megtartja ezeket az összegeket. Az előre fizetett összegeket az utóbbi esetben a Société thermale kártérítésként kezeli. Mivel a kártérítés nem tartozik az áfa hatálya alá, a Société thermale a lemondott foglalások kapcsán megtartott összegek után nem fizet áfát.
Az Európai Bíróságnak címzett legfőbb kérdés
Egy szálloda üzemeltetőjének a vendég által foglaló címén fizetett összeget – abban az esetben, ha a vendég él a foglaló fejében részére biztosított elállási joggal és a szálloda üzemeltető megtartja ezt az összeget – az áfa hatálya alá tartozó foglalási szolgáltatás ellenértékének kell-e tekintetni, vagy pedig az elállásért járó átalányösszegben meghatározott kártérítésnek, amely nem tartozik az áfa hatálya alá?
Az ítélet
A Bíróság első lépésként felelevenítette ítélkezési gyakorlatát, amely alapján a szóban forgó ügylet abban az esetben tartozik az áfa hatálya alá, ha a nyújtott szolgáltatás és a kapott ellenérték között közvetlen kapcsolat áll fenn. Ez akkor van így, ha a fizetett összeg (foglaló) egy egyedileg meghatározható szolgáltatás tényleges ellenértékét képezi. A konkrét esetben a vendég elállása utána a szolgáltatásnyújtó által megtartott foglaló abban az esetben lehet áfás ellenérték, ha azzal közvetlen összefüggésben teljesít a szálloda üzemeltetője egy jól azonosítható szolgáltatást a vendég részére.
A Bíróság úgy ítélte meg, hogy ezek a feltételek a szóban forgó esetben nem állnak fenn, mivel a felek közötti jogviszony fennállása általában nem függ a foglaló fizetésétől. A foglaló nem alkotóeleme a szállásadásra vonatkozó szerződésnek, kizárólag a felek szerződési szabadságába tartozó, szabadon választható elem.
A foglaló vendég általi átadása, illetve a szálloda üzemeltető azon kötelezettsége, hogy a szerződés teljesítését lehetővé tegye, nem tekinthető az átadott foglaló fejében teljesített szolgáltatásnak, ami az áfa hatálya alá tartozás szempontjából elengedhetetlen lenne.
A Bíróság szerint a szerződés tiszteletben tartása és a szerződésben előírt kötelezettség teljesítése nem függ a kártérítéstől, késedelem esetén fizetendő bánatpénztől, illetve zálogtól vagy foglalótól sem, hanem magából a szerződésből következik.
A szálloda üzemeltetője azzal, hogy a foglalást követően teljesíti a megállapodásban rögzített szolgáltatást, nem tesz mást, mint betartja a vendéggel kötött szerződést, azon elvnek megfelelően, miszerint a szerződéseket teljesíteni kell. Ezért e kötelezettség tiszteletben tartása nem minősíthető az átadott foglaló ellenszolgáltatásának.
A Bíróság így arra az álláspontra helyezkedett, hogy a foglaló címén fizetett összeget, amennyiben a vendég él a részére biztosított elállási joggal, a vendég nem teljesítése (elállása) miatt bekövetkező kár megtérítéseként fizetett, elállásért járó átalány kártérítésnek kell tekinteni. Az ilyen kártérítés pedig nem áll közvetlen összefüggésben a szálloda üzemeltetője által nyújtott szolgáltatással, így nem tartozik az áfa hatálya alá.
Következtetések
A fenti ítélet jelentősége természetesen nem korlátozódik a szállodaiparra, az minden esetben releváns lehet, ahol a szolgáltatást nyújtó az előre átvett összeget a megrendelő elállása esetén megtarthatja. Érintettek lehetnek például a rendezvényszervezők, utazásszervezők, illetve bármely olyan esemény ahol a helyfoglalás fejében foglalót kell letenni, illetve a szerződéstől való elállást bánatpénz fejében gyakorolhatja a megrendelő.
Fontos kiemelni, hogy a Bíróság az eset eldöntésekor a francia jogból indult ki. A francia jogban – az ítélet szerint – a foglaló fejében a szerződő félnek joga van a szerződéstől elállni és mentesül a szerződés nem teljesítéséből fakadó jogkövetkezmények alól. A foglaló összege a francia jogban bármely fél elállása esetén átalány kártérítésnek/kártalanításnak tekintendő.
A magyar polgári jogban elsődlegesen a bánatpénznek van hasonló szerepe. A hivatalos értelmezés szerint a bánatpénz fejében a szerződő fél jogot vásárol arra, hogy választása szerint elálljon a szerződéstől. Amennyiben él ezzel a jogával, úgy nem történik szerződésszegés, hiszen a bánatpénz jogosultja kötelezettséget vállalt arra, hogy a bánatpénz fejében a másik fél szerződésből fakadó kötelezettségeit nem követeli. A bánatpénz a bánatpénz elfogadójának a szerződés nem teljesüléséből keletkező kárát hivatott fedezni. Mivel ebben az esetben az elállás jogszerű, így nem kártérítésről, hanem kártalanításról van szó.
A francia jog – az ítéletben vázolt – foglaló fogalma tehát nagyban hasonlít a magyar jog bánatpénz fogalmához.
Az ítélet szempontjából különösen fontos, hogy a bánatpénz elfogadójának tűrési kötelezettségét a jelenlegi hivatalos álláspont és bírósági gyakorlat, hosszú ideje szolgáltatásnyújtásnak kezeli, ami az áfa hatálya alá tartozik. Ennek megfelelően a hazai joggyakorlatban a bánatpénz fizetése áfás lesz.
Kérdéses, hogy az ítélet tükrében fenntartható-e egy ilyen jogértelmezés. Bár az ítélet foglalóról beszél, a foglaló francia jogban betöltött szerepe jelentős hasonlóságot mutat a magyar polgári jog bánatpénz fogalmával. Az ítélet tanúsága szerint ugyanis a francia jogban a foglaló – a magyar bánatpénz jogintézményéhez hasonlóan – olyan elállási jogot biztosít, amely az elálló felet teljes mértékben mentesíti a szerződés nem teljesítésének következményei alól. A francia jog szerint tehát a szerződő fél a foglaló adással jogot vásárol, a szerződéstől való elállásra, így ez a jogintézmény nagyban hasonlít a magyar bánatpénz kártalanítás jellegére.
Annyi mindenképpen leszögezhető, hogy igen nehezen lenne indokolható a bánatpénz eltérő kezelése, csupán az elnevezéséből fakadó különbség miatt.
A fenti rövid elemzésből is jól látható, hogy az ítélet igen fontos kérdéseket vet fel, amely a szállodaipartól a rendezvényszervezőkig sokakat érinthet. Amennyiben az ítélet a bánatpénzre is alkalmazható, úgy az mindenképpen változást eredményezhet az eddigi joggyakorlatban. Egy esetleges új jogértelmezés kockázatot, de egyben lehetőséget is jelenthet az érintetteknek.
