Kovács Patrik, a Fivosz elnöke szerint sokkal több vállalkozó fiatalra lenne szükség Magyarországon, már csak azért is, mert a hazai kis- és középvállalkozások több mint harmada megszűnhet a következő hat évben.

Kovács Patrik, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (Fivosz) elnöke az M1 csatornán elmondta, hogy a magyar fiatalok több mint 60 százaléka retteg a kudarctól, ami szerinte torz meglátást tükröz, mivel habár előfordul, hogy nem jön be egy vállalkozás, több olyan történet is ismert, amikor sokadik próbálkozásra ért el sikereket egy-egy fiatal vállalkozó.

Az elnök pozitívumként említette ugyanakkor, hogy a fiataloknak egyre több lehetőség áll rendelkezésre, így például a Ginop 5.2.2 pályázat keretében 3 millió forint nem visszatérítendő támogatás nyerhető el, a vállalkozás beindításához szükséges szakmai és egyéb támogatás érdekében pedig különböző közösségekhez csatlakozhatnak. (MTI)