Tekintettel Magyarország és Szlovákia közti dinamikusan bővülő együttműködésekre, az MNKH összesen 7 regionális képviseletet működtet Felvidéken. Az irodahálózat sikerességét kiválóan reprezentálja, hogy mintegy 1000 helyi magyar érdekeltségű vállalkozást becsatornázott a Kárpát-medencei gazdasági térbe, mindamellett pedig már több mint 1 milliárd forint értékű üzlethez segítette az anyaországi partnereinket – mondta Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója.
Magyarország és Szlovákia közti gazdasági együttműködések az elmúlt időszakban jelentősen erősödtek, mind a kétoldalú kapcsolatok tekintetében, mind pedig a Visegrádi Együttműködés keretén belül. Mindez hazánk exportmutatóiban is megmutatkozik, hiszen a szlovák piacra irányuló magyar export 2010 óta több mint 360 milliárd forinttal bővült.
A határokon átívelő magyar-magyar partnerkapcsolatok elmélyítése, illetve a két ország vállalkozásai közti együttműködések kiszélesítése céljából a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) összesen 7 regionális képviseletet működtet Felvidéken.
„Az irodahálózat sikerességét kiválóan reprezentálja, hogy a képviseletek 2017-ben több mint 420 millió forint értékű üzletkötésben működtek közre – az első képviselet megnyitása óta ez az érték meghaladja az 1 milliárd forintot -, valamint sikeresen megvalósítottak 14 saját szervezésű szakmai rendezvényt, illetve bemutatkozási lehetőséget biztosítottak 3 felvidéki szakkiállításon összesen 29 vállalkozásnak” – hangsúlyozta Oláh Zsanett.
A Felvidék gazdasági környezete kifejezetten a kis-és középvállalkozások számára kedvező, hiszen a több mint 1 milliárd forint értékben realizált üzletkötések közel 100 sikeres ügylet eredménye. Az anyaországi és a felvidéki kkv szektor közti együttműködéseknek további lendületet adhat a Révkomáromban megvalósuló MNKH Exportakadémia is.
Az MNKH felvidéki irodahálózata ezen túlmenően kialakított napi szintű együttműködést mintegy 1000 helyi magyar érdekeltségű vállalkozással, egyúttal becsatornázta őket a Kárpát-medencei gazdasági térbe.
Multiszektorális együttműködések
A Kereskedőház regionális irodái közreműködésével számos szektorban létrejöttek sikeres együttműködés az anyaországi és a felvidéki magyar vállalkozások között. Felvidék egyik meghatározó méz, illetve mézet tartalmazó élelmiszerek forgalmazásával foglalkozó családi vállalkozása például az MNKH közreműködésével rendszeresen vásárol különböző fagyasztott élelmiszereket Magyarországról.
De számos, a gépiparhoz kapcsolódó partnerkapcsolat kialakításában is közreműködött a Kereskedőház. ,,A tavalyi Agrosalon szakkiállításon bemutatkozó partnereink összesen mintegy 220 millió forint értékű konkrét exportlehetőséghez jutottak a részvételnek köszönhetően. A sikeres tárgyalásoknak révén a magyar cégek többek között betakarító adaptert, szemes takarmányhoz használatos speciális tisztító-szárító berendezést, valamint tápanyag szóró eszközöket értékesítettek szlovák vevőiknek” – fogalmazott a vezérigazgató.
Jelentős exportsikerek realizálhatók továbbá az innovatív megoldásokhoz kapcsolódóan is. Egy egyedi zöldtető rendszerek, illetve led- és közvilágítási technológiák fejlesztésével foglalkozó magyar cég egy üzleti konferencia keretében felvette a kapcsolatot a Kereskedőház ipolysági külképviseleti irodájával. Az együttműködésnek köszönhetően a vállalkozás tőkekihelyezést hajtott végre, valamint sikeres partnerkapcsolatot alakított ki egy helyi céggel, melynek értelmében LED világítótesteket szállít a szlovák piacra.
Fókuszban a felvidéki vállalkozások versenyképességének fokozása
Az MNKH kiemelten kezeli a határon túli magyar vállalkozások versenyképességének fokozását, illetve a sikeres külpiacra lépésük elősegítését. Ennek jegyében a Kereskedőház Felvidéken is megszervezi hiánypótló képzési sorozatát, a határon túli MNKH Exportakadémiát.
Az esemény keretében a részt vevő közel félszáz helyi vállalkozó és cégvezető szakmai előadások, készségfejlesztő, gyakorlatorientált tréningek, illetve cégre szabott személyes konzultációk keretében átfogó tájékoztatást kapnak többek között a sikeres exporttevékenységről, a felmerülő kockázatokról és azok megoldásairól, a kintlévőségek kezeléséről, illetve az MNKH széles körű szolgáltatási portfóliójáról. „Az MNKH Exportakadémia célja, hogy átadjuk azokat a gyakorlati ismereteket, szakmai tudást és kiterjedt kapcsolatrendszert, amelyek hozzájárulnak a felvidéki magyar vállalkozások exportsikereihez” – hangsúlyozta Oláh Zsanett.