A korábban megszokottnál jóval több kilakoltatással kapcsolatban kell eljárniuk a végrehajtóknak. Pár hónap alatt több mint másfél ezer esetben kellett intézkedniük, ami a duplája a négy évvel korábbi egész éves ügyszámnak.

A téli kilakoltatási moratórium lejárt, március vége óta több mint 1500 esetben kerültek emberek az utcára – írja a Magyar Nemzet a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar adatai alapján. A legtöbb adóst, 777-et bírósági határozat alapján lakoltattak ki, 637 esetben pedig azután kellett távozni lakásából, hogy a tartozás ügyében eljáró önálló bírósági végrehajtó elárverezte az ingatlant, további 122 alkalommal pedig önkényes lakásfoglalókat raktak ki. Mindössze tíz olyan kilakoltatás volt, ahol a végrehajtást kezdeményező pénzintézet eladta az ingatlant adósa feje fölül.

A kilakoltatások száma idén kiugróan magas a korábbi évekhez képest: 2012-ben egész évben 700, 2013-ban pedig 550 alkalommal tartottak kilakoltatást. A végrehajtói kar elnöke ugyanakkor azt mondta, az eddigi tapasztalataik alapján az adósok 70 százaléka az önálló bírósági végrehajtó vagy hitelezője felszólítására önként kiköltözik az ingatlanából.