A Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft.-vel közösen, az önkormányzatok és turisztikai szakértők bevonásával megkezdődött a kiemelt üdülőkörzetben elérhető családbarát szolgáltatások feltérképezése, amit majd egy folyamatosan bővülő turistakalauz kiadása követ.

A felmérésben azokat a településeket, kereskedelmi és magánszálláshelyeket, kempingeket, egyéb vendéglátó-egységeket veszik sorra, ahol egy időben több generáció számára adottak a balatoni nyaralás kényelmét szolgáló infrastrukturális feltételek.

Így a település üdülőnegyedének közelében elérhető vagy a szálláshelyhez kapcsolódó játszótér, játszószoba, homokfövenyes, homokozós, sportolási lehetőségeket biztosító strand. Ebbe a körbe tartoznak a kerékpáros turizmust érintő ajánlatok is, illetve az úgynevezett kutyás strandok.

– Mivel a szolgáltatások köre a fejlesztések során folyamatosan bővül, a családbarát-kalauzt – amely terveink szerint már az üdülési szezon előtt az utazók kezébe kerül – folyamatosan bővülő kiadványnak szánjuk – mondta a Magyar Időknek Fekete Tamás, a Balatoni Regionális TDM Szövetség alelnöke.

Idén minden eddiginél több forrás áll rendelkezésre a kiemelt turisztikai térségek fejlesztésére 2020-ig, a már elfogadott kormánydöntés szerint a Balatonnál 367 milliárd forint értékben valósulnak meg fejlesztések.

Már megvalósítás előtt áll számos fejlesztés a magyar tengernél, 56 strand idén nyárra megújul. A hosszú távú tervek között szerepel az is, hogy csak elektromos motorral felszerelt hajók közlekedhessenek a tavon.