Bűncselekmény hiányában felmentette a vörösiszapper mind a tizenöt vádlottját első fokon a Veszprémi Törvényszék csütörtökön. Egy tervezési hiba vezetett a katasztrófához.

A bíróság a vádlottakat a halált okozó gondatlan közveszélyokozás vétsége, a gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás, továbbá a hulladékgazdálkodás rendjének megsértésének vádja alól is felmentette. A törvényszék szerint a 2010. október 4-én bekövetkezett katasztrófa oka „altalaj eredetű stabilitásvesztés” volt, ami miatt a töltés tönkrement – derül ki az MTI tudósításából. 

Szabó Györgyi, a büntetőtanács elnöke az ítélet indoklásában azt hangsúlyozta, hogy a perben a Mal Zrt. „nem ül a vádlottak padján”. A cég ellen indított polgári, közigazgatási és egyéb ügyek nem azonosak a büntetőeljárásban vizsgált objektív felelősséggel. A törvényszék személyek büntetőjogi felelősségét vizsgálta, így született meg a felmentő ítélet – hangsúlyozta. 

A katasztrófát okozó 10-es számú kazetta körüli közveszélyokozás a kazetta létesítését célzó „első kapavágással” kezdődött, amikor alapozás nélkül kezdték el kialakítani, majd 1998 decemberében, amikor megkezdték a betöltését. Ellentmondásos, a kazetta és a hozzá tartozó egyéb építmények létesítésével kapcsolatos engedélyek kiadása is, hiszen nem volt egyértelmű, hogy melyik hatóság hatáskörébe tartozott – közölte Szabó Györgyi. 

A szakértők a tervezés körében felmerült hibaként értékelték az altalaj tönkremenetelét, azt állapították meg, hogy nem történt alapozás az építés során. A szakértői csoport szerint a kazetta a kezdetek kezdetétől halálra volt ítélve, úgy fogalmaztak, hogy „ketyegő bombán ültek”, a katasztrófa bekövetkezte csak idő kérdése volt ilyen altalajjellemzők, tervezés és az építés során történt hiányosságok miatt – ismertette a bíró.  

Nem volt megfelelő a monitoringrendszer sem, de a szakértők véleménye szerint ha az lett volna, akkor sem akadályozta volna meg a katasztrófát – közölte. Bár az addigi élettartama alatt a legnagyobb terhet a tragédia bekövetkeztekor hordta a kazetta, nem volt benne az engedélyezettnél több anyag – fűzte hozzá.