Pénteken este 8 órakor Franciaországban ideiglenesen felfüggesztette a működését a közösségi taxiszolgáltató, az Uber az UberPOP szolgáltatását.
Mindenekelőtt a sofőrök biztonságának érdekében döntött a cég a szolgáltatás szüneteteltetésről – közölte Thibaud Simphal, az Uber France vezérigazgatója a Le Monde napilap honlapján megjelent interjúban.
A tisztességtelen üzletpolitikával vádolt Uber sofőrjeit az utóbbi napokban többször megtámadták, néhány esetben a kocsiban ülő utast is bántalmazták, a taxikat megrongálták, a szélvédőket betörték.
A vezérigazgató az interjúban közölte: az Uber be fogja bizonyítani, hogy felelősen gondolkodó vállalkozás, amely nyugalomra törekszik a taxis piacon, és további párbeszédet kezdeményez a hatóságokkal.
Ez utóbbi nem lesz könnyű feladat, hiszen június 25-én Párizsban és több nagyvárosban meglehetősen dühös taxis demonstrációt tartottak, hetven Uber-taxit vertek szét vagy gyújtottak fel. A tüntetés hatására a kormány úgy döntött, hogy az ország egész területén betiltja az Uber-szolgáltatást.
A vezérigazgató közölte, hogy a franciaországi Uber-sofőrök 87 százaléka nem főfoglalkozásban ült a volán mögé, éves szinten fejenként 8200 eurót ( 2,5 millió forintot) kerestek.
A San Francisco-i székhelyű anyavállalat ellen a világ több országában tüntetnek. Magyarországon egyelőre lehet Uberrel utazni, Budapesten hozzávetőlegesen 150 sofőr, elsősorban fizetés-kiegészítésként közösségi taxizik.
A kormány 2018-ban életbe lépő új taxisrendelete szerint Magyarországon Uber-sofőr csak hivatásos taxis lehet.