Uniós és hazai forrásból csaknem 1,3 milliárd forintot fordított konzervgyártási technológiájának fejlesztésére a máriapócsi Gloster Zöldség-Gyümölcs Feldolgozó és Kereskedelmi Kft.

A Gloster több mint 764 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást kapott a Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása című pályázaton a Széchenyi 2020 program keretében – derül ki a társaság közleményéből. A cég olyan technológiát fejlesztett ki, melynek során a konzervek tartósításhoz nem alkalmaznak tartósítószert vagy egyéb mesterséges adalékanyagot, helyette vákuumzárási és hőkezelési eljárást alkalmaznak.

Az üzemcsarnokot is bővítették. A beruházásnak köszönhetően a vállalat 78 munkahelyet tudott megőrizni és nyolc új álláshelyet teremtett. A Gloster évente közel 20 millió üveg  zöldség- és gyümölcskonzervet állít elő, az uborka- és meggykonzerv kategóriában piacvezető, meghatározó exportőr. A vállalkozás elsődleges piaca Magyarországon kívül Németország, Hollandia és a balti országok, illetve Oroszország. 

A nyilvános cégadatok szerint a társaság 2016-os 2,6 milliárd forintot meghaladó nettó árbevétele elmaradt a 2015-ös 3,3 milliárd forinttól. Adózott eredménye a tavalyelőtti csaknem 263,6 millió forintról 2016-ban 128,4 millió forintra csökkent. (MTI)