A Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programjának keretében megjelent a „Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása” című (VEKOP-8.3.1-16) felhívás.
A felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programjának keretében április elején megjelent, 2,9 milliárd forintos keretösszegű „Fiatalok vállalkozóvá válása – Vállalkozás indítási költségeinek támogatása” című (GINOP-5.2.3-16) felhívás közép-magyarországi párja.
A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 1,04 milliárd forint, a forrást az Európai Szociális Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja; egy pályázó 2–3 millió forintra számíthat.
A felhívás keretében a „Vállalkozz Itthon Fiatal” programban résztvevő, a programba bevonás pillanatában 18-25 év közötti, Ifjúsági Garancia Rendszerben regisztrált fiatal, illetve felsőfokú végzettséggel rendelkező 25-30 év közötti pályakezdő álláskereső fiatal által létrehozott egyéni vagy társas vállalkozás nyújthat be pályázatot, amely megfelel a(z alább letölthető) felhívás 4.1. pontjában szereplő feltételeknek.
A támogatási kérelmeket 2016. július 4-től 2018. október 4-ig lehet benyújtani.