Három szokatlan körülményekkel párosuló adóbotrány miatt három rendőrt leszereltek, egy ügyészt pedig megvádoltak a hatóságok.

A Legfőbb Ügyészségnek (GP SR) a közeljövőben kell döntenie Vasiľ Špirko ügyész további sorsáról. A Kaliňák belügyminiszter esetével foglalkozó ügyészt hivatali hatalommal való visszaélés bűncselekményével vádolják, ám a vád ellen panaszt nyújtott be. Ha a főügyészségen nem jár sikerrel, akkor akár az összes folyamatban levő ügyét, azok között a Kaliňák-ügyet is elveszítheti – írja a hirek.sk.

A rendőrség állítása szerint Špirko jegyzőkönyvbe foglalta a Ľuboš Varga vállalkozóval folytatott nem formális beszélgetést, akivel adócsalások miatt vádalkut kötöttek. Jegyzeteiből feljelentést kreált, amelyet elküldött aláírásra Vargának, annak ügyvédjén keresztül. A dokumentumban magasrangú rendőröket és belügyminisztériumi dolgozókat különféle tettekkel gyanúsítanak. Állítólag annak érdekében is nyomást gyakorolt, hogy a jegyzőkönyv tartalmát jelentessék meg a sajtóban.

A Špirko elleni vádakat kezdettől fogva kételyek övezik. Éles bírálatot fogalmazott meg az ismert pozsonyi bíró, Peter Šamko  is, aki a pravnelisty.sk oldalon gyakran elemzi a fontos jogi ügyeket. Úgy véli, hogy az  elithez tartozó ügyészt túl könnyedén és túl gyorsan vádolták meg olyan dolog miatt, amelyek egyáltalán nem minősülnek bűncselekménynek.

A Špirko ellenes vádakra Igor Matovič, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OĽaNO) elnöke is felhívta a figyelmet. Más ellenzéki politikusokkal együtt azt állítja, hogy az egész ügyet azzal a céllal „politizálták”, hogy az érzékeny ügy közeléből eltávolítsák az aktív ügyészt. Špirko ugyanis elkezdett foglalkozni a B. A. Haus-üggyel. Robert Kaliňák korábban vagyonrészt vásárolt az adócsalással gyanúsított Ladislav Bašternák vállalkozótól. A vizsgálat céljául tűzte ki annak megállapítását, hogy az említett cég és a belügyminiszter számlája közti átutalások a vonatkozó törvény alapján történtek-e.

Kaliňák nevét a sajtóban egy további adóbotrány kapcsán is emlegették. Az ügyön korábban dolgozó vizsgálótiszt már nincs a rendőrség állományában. Saját bevallása szerint ellene is ugyanazon paragrafus alapján indítottak büntetőeljárást, mint Špirko ellen.

„Amikor kiderült, hogy a főszereplő Milan Chovanec „smeres“ politikusokról is vallomást tett, akkor köztisztviselői jogkörével való visszaélés miatt meg akartak vádolni és be akartak zárni engem“ – mondta el az Aktuality portálnak és a Trend hetilapnak adott interjújában a volt rendőr, Pavol Milan.

„Nem szokványos módon hallgattam ki őt, mivel azt állította, hogy abban az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) első tíz csúcspolitikusai közül hárman is sárosak. Ha az a jegyzőkönyv eltűnt volna, abból nagy probléma adódhatott volna“ – jelentette ki az interjú során az exrendőr.

Tájékoztatása szerint a felügyeleten azonban nem találták meg azt a vizsgálótisztet, aki azt megtette volna. „Semmiféle bűncselekményt nem követtem el, csupán kihallgattam  Chovanecet, ez volt minden“ – mondta.

A kormánypárt csúcspolitikusai az iratban a telefonbeszélgetésekről készített felvételekre is magyarázattal szolgáltak. „Robo“ Chovanec szerint Kaliňák, „Strapatý“ pedig Ján Počiatek egykori közlekedési miniszter volt.

A rendőr végül 2014 nyarán távozott a rendőrségről. „Már nem hittem a feletteseimnek. Előbb rábeszéltek, hogy maradjak, sőt, találkozót szerveztek Daniel Gogánál, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) akkori igazgatójánál“ – idézte fel a történteket az exrendőr. „Amikor azonban felhívtam Gogát, azt mondta nekem, hogy már aláírta a rendőrségtől való távozásomra vonatkozó kérvényemet, tehát mindez csak színjáték volt“ – nyilatkozta.

A Budamar-botrány kapcsán is kiderült, hogy a szálak a Smer-SD-hez vezetnek. A NAKA munkatársai Besztercebányán közel 20 millió eurós adócsalási ügyben nyomoztak. Később tőlük azzal vették vissza az ügyet, hogy az az ő érdekükben történik. Az üggyel kapcsolatos fordulat a .týždeň szerint akkor állt be, amikor kiderült, hogy az állítólagos karusszel csalás egyes Smerthez közelálló vállalkozók érdekében is állt.

A rendőröket, akiktől elvették az ügyet, hazugságvizsgálatra küldték, s esetüket a minisztériumi felügyelet is vizsgálta.  A műveleti tiszt és a vizsgálótiszt azonban távozott a rendőrség kötelékéből.

Akkori főnökük, Jaroslav Ivor bírálta az eljárást, a rendőrség indoklását pedig nem szokványosnak nevezte.