Az Európai Parlament kezdeményezésére ingyen vonatbérletet kapnak a 18 éves fiatalok, hogy bejárhassák az EU-t.

A parlament európai ifjúsági rendezvényén (EYE) született kezdeményezésre az idén 20–30 ezer 18 éves európai fiatal kap ingyen Interrail vonatbérletet a „Fedezd fel az EU-t!” (Discover EU) névre keresztelt program legelső szakaszában.

A bérletekért online lehet jelentkezni június 12–26. között, vagy később az év második felében.

Az első körben kiosztott vonatjegyeket július és szeptember között lehet felhasználni. A jegy legfeljebb 30 napig érvényes és maximum négy uniós országba szól. Indokolt esetben, például fogyatékkal élő vagy félreeső területekről érkező fiataloknak a vonat mellett más utazási eszközöket is biztosítanak. További részletek az Európai Ifjúsági Portálon olvashatók május közepétől, de magáról az Interrail bérletről ide kattintva is lehet olvasni.

Az Európai Parlament komoly támogatója a programnak, az EP-képviselők meggyőződése, hogy ezzel a fiatalok jobban megismerhetik Európa sokszínűségét, illetve megérthetik a tagországok és Európa közös kultúráját. A kezdeményezés megerősíti az európai identitást és a közös uniós értékeket – olvasható az Európai Parlament közleményében.

Képünk illusztráció.