Február 4-6. között rendezik Budapesten a Sirha Nemzetközi Élelmiszeripari és HoReCa szakkiállítást, amelyen több mint 300 kiállító mutatkozik be – jelentette be Ganzer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója.

A 2014-ben indult, kétévente megrendezett szakkiállítás idén már negyedik alkalommal várja az érdeklődőket. A Sirha Budapest 2020-as rendezvényre Olaszországból, Németországból, Belgiumból, Romániából, Szlovákiából, Csehországból, Franciaországból, valamint Indiából is érkeznek kiállítók.

Ganzer Gábor kiemelte, az idén is a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban rendezett Sirha Budapest ad otthont olyan rangos eseményeknek, mint például a Bocuse d’Or magyar döntője, a Közétkeztetési Szakács verseny, valamint a Jeunes Chefs Rotisseurs fiatal szakácsok versenyének magyarországi döntője, utóbbi érdekessége, hogy ez most először lesz majd a februári szakkiállításon.

A szakkiállítás lehetőséget ad az élelmiszeripar, pék- és cukrászipar, szálloda- és vendéglátóipar, csomagolóipar és gasztronómia területén a legfrissebb iparági trendek megismerésére. A rendezvényen a legutóbbi 2018-as eseményhez hasonlóan, idén is több mint 21 000 látogatóra számítanak.

Tihanyi Klára, a Sirha Budapest kiállításigazgatója elmondta, hogy a kiállítások, versenyek megtekintése mellett az érdeklődők szakmai konferenciákon is részt vehetnek. Utóbbiak közül példaként említette a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség által szervezett Csomagolóipar az élelmiszeripar szolgálatában című rendezvényt.

Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia és a Sirha Budapest elnöke elmondta, a Bocuse d’Or magyarországi döntőjét a szakkiállítás második napján rendezik. A magyar döntő győztese képviseli majd Magyarországot a világ legjelentősebb szakács versenyének májusi európai döntőjében Tallinnban.

Zoltai Anna, a közétkeztetési szakácsverseny főszervezője arról számolt be, hogy az idei verseny kiírásban a nyári ételekre fókuszáltak, így előtérbe került például a lecsó és a méz is. A Közétkeztetési Szakács versenynek – amelyet 2011-ben indítottak el – az a célja, hogy a közétkeztetés szereplőinek szakmai irányt mutasson, hogy valamiféle gasztronómiai forradalom a közétkeztetésben is beinduljon – mondta a szakember.

A közétkeztetés ma Magyarországon 1,5 -2 millió embert érint, és durván 3500 helyszínt jelent, mindezek miatt a közétkeztetési szakács versenyben azt is be akarják mutatni, hogy ezen a területen is vannak nagyon magasan képzett szakácsok és szakemberek.

A versenyt a Közétkeztetők Élelmezésvezetők Országos Szövetsége, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség közösen szervezték – tette hozzá Zoltai Anna.

Kovács Lázár, a Jeunes Chefs Rotisseurs verseny igazgatója elmondta, ebben a versenyben a fiatal séfek kapnak lehetőséget, 27 éves kor a részvételi korhatár. A résztvevőknek 3 óra alatt egy meglepetés kosárból kell egy három fogásos ételsort – előétel, főétel, desszert – készíteniük. A Sirha Budapesten rendezett versenyen 6 döntős méri össze tudását, a győztes pedig képviselheti Magyarországot a nemzetközi döntőn Párizsban.

(Forrás: MTI, fotó: SirHa)