A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szabolcs-Szatmár Bereg megyei pénzügyőrei megközelítőleg 40 millió forint értékű csempészett cigarettát találtak egy tűzifákkal is álcázott Föld alatti tárolóban.

A NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei pénzügyőrei esti járőrtevékenységük közben észlelték, hogy az egyik ház udvarában elemlámpával világítanak. Benéztek az udvarra és egy talicskát láttak, amelyben csempészett cigaretta volt. Az elemlámpával világító ember eközben elbújt egy bokorban, de kis idő elteltével előjött – olvasható a NAV honlapján.

A pénzügyőrök átvizsgálták az ingatlant, és felfigyeltek egy tárolóra, ahol hasított tűzifát raktároztak. Elpakoltatták a fát, ami alatt cigarettát és csomagoló anyagok maradványait találták egy kialakított rejtekhelyen.

A tároló melletti garázsban is találtak egy álcázott tárolót, ami beton elemekkel volt eltakarva, melyeket csak feszítővassal sikerült eltávolítani. Ebből az 1,3 méter magas, rejtett tárolóból is adózatlan cigaretták kerültek elő. 

Az összesen 35 430 doboz, megközelítőleg 40 millió forint értékű magyar adójegy nélküli dohánygyártmányt a pénzügyőrök lefoglalták és feljelentést tettek a pénzügyi nyomozóknál.