Ismét emelkedtek a járulékterhek, miközben a vállalkozókat és a vállalkozói környezet javítását érintő kedvezmények csak jelentéktelen mértékben változtak Szlovákiában.

2018-ban is emelkedtek Szlovákiában a magánvállalkozók járulékai, 6 euró 84 centtel, azzal, hogy a minimális kivetési alap 456 euróra emelkedett – mondta a hirek.sk-nak Szoboszlai Márta komáromi adó-és pénzügyi szakértő.

Mivel a járulékterheket visszamenőleges hatállyal térítik a vállalkozók, az emelt összeget – januárra vonatkozóan – február 8-ig kell befizetni. Nyilvánvalóan az ezt követő 11 hónapra is ugyanez a díj lesz érvényes. Érdemes ezért a bankban – ha még nincs – állandó átutalással folyósítani.

Minimális kivetési alap esetén az egészségügyi biztosítóba 63 euró 84 centet, a szociális biztosítóba pedig 151 euró 16 centet kell fizetni.

Emelkedtek a munkáltató terhei is, a minimálbér 435 euróról 480 euróra emelkedett, ezáltal a munkáltatónak a terhei is megnőttek.

Jelentős változás, hogy január 1-től minden társaság, tekintet nélkül arra, hogy  fizet-e hozzáadott értékadót avagy sem, kizárólag elektronikus úton kommunikálhat az adóhatósággal.