
Útfelújításra kiírt, több mint 50 milliárd forint értékű közbeszerzésben hirdetett eredményt a Magyar Közút. A megbízáson kilenc társaság osztozik.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. által útjavításokra kiírt meghívásos közbeszerzést 13 cég nyerte, összesen nettó 51,9 milliárd forint értékben – az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. A felhívásban az elvégzendő munkák között szerepelnek a közlekedés biztonságát javító műszaki beavatkozások, nyomvályúk megszüntetése, útfelújítások, illetve útfejlesztések.
A felhívás az ország régiói szerinti hat részből állt, ezekre külön-külön lehetett ajánlatot tenni. Az észak-magyarországi régió nyertese – közös ajánlattevőként – a Colas Út Zrt., a HE-DO Kft., valamint a HEDÚT ’91 Kft., az ár pedig 8,3 milliárd forint. Az észak-alföldi régió munkáit a HK Konzorcium nyerte, amelynek tagjai a Hódút Kft. és a „KE-VÍZ 21” Zrt., a vállalási ár 9,3 milliárd forint. A dél-alföldi régióban a Duna Aszfalt Kft. és a Hódút Kft. alkotta DH Konzorcium nyert 7,3 milliárd forinttal.
A közép-dunántúli és közép-magyarországi régió nyertese – közös ajánlattevőként – az EuroAszfalt Kft. és a Colas Út Zrt., a vállalási áruk 10,7 milliárd forint. A nyugat-dunántúli régió útfelújítási munkáit az EuroAszfalt Kft. és a Colas Út Zrt. nyerte, itt is közös ajánlattevőként indultak, 6,3 milliárd forintos árral. A dél-dunántúli régió nyertese a Soltút Kft. és a Strabag Általános Építő Kft. alkotta Dél-Dunántúl Konzorcium, 9,9 milliárd forinttal.
Az összességében legelőnyösebb ajánlatok nyertek úgy, hogy az értékelésnél 70 súlyszámmal szerepelt az ár, 25 súlyszámmal az organizációs terv megalapozottsága, míg a környezetvédelem 5 súlyszámot kapott. A munkálatok részben unós forrásból finanszírozza a Magyar Közút.
Amint arról nemrég beszámoltunk: a Magyar Közút tavaly mintegy 80 kilométer mellékút felújtásával végzett. A munkálatokra 7,2 milliárd forintot költött az állami társaság.