Az elektronikus egészségügy, eZdravie bevezetése fokozatosan pótolja majd az eddigi papír alapú egészségügyi dokumentációt Szlovákiában.

Az új rendszer ahhoz is hozzájárul, hogy az emberek tájékozottabbak lehessenek egészségi állapotukat illetően – írja a hirek.sk.

„Az eZdravie rendszeren át majd ellenőrizhetővé válnak az elvégzett műveletek és a teljes gyógymód” – magyarázta a Páciensek Jogainak Védelmével Foglalkozó Társulás (AOPP) elnöke, Mária Lévyová.

„A páciens jobb és állandó hozzáférést nyer az adataihoz“ – egészítette ki Dušan Zachar, a Gazdasági és Szociális Reformokkal Foglalkozó Intézet (INEKO) munkatársa.

A pácienseket legnagyobb mértékben olyan újdonságok érintik, mint az e-recept bevezetése. Az elektronikus egészségügy, eZdravie bevezetése fokozatosan pótolja majd az eddigi papír alapú egészségügyi dokumentációt. 

„Az orvos online jelentést készít a kivizsgálásról, ilyen formája lesz a beutalónak is. Ezen információkhoz majd valamennyi rendszerhez csatlakozó orvos hozzáférhet. Egyúttal a nemzeti egészségügyi portálon található elektronikus egészségügyi könyvecskében a chipes személyigazolvánnyal rendelkező páciens is megnézheti majd a bejegyzéseket” – mondta Zuzana Eliášová, az egészségügyi tárca szóvivője.