A HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség útjára indította Magyarországon egyedülálló, külkereskedelmi fókuszú, export koordinátor szakmai képzését. Az indulást alapos szakmai előkészítés előzte meg.

Ünnepélyes megnyitóbeszédében Szabó Kristóf, a HEPA vezérigazgatója kifejtette, hogy az ország exportcéljainak teljesítése érdekében fontos feladat hárul a résztvevőkre, hiszen a 300 órás képzés során megszerzendő tudásuk kulcsfontosságú a kis- és középvállalkozások tartós külpiaci jelenléte és üzleti sikerei érdekében. „Önökből lesznek az ország új exportszakértői. Olyan úton indulnak el ma, ahol tanulók már régen jártak.”

Hozzátette: „közös célunk Magyarország gazdaságának és üzleti vállalkozásainak exportképessé tétele. Ebben a siker zálogai épp Önök lesznek és azok a vállalkozások, amelyek ma és majd a jövőben a világpiacokon képviselik a magyar brandet! Az előkészítő munka során sok figyelmet fordítottunk arra a tényre, hogy a magyar kis- és középvállalkozások hiába rendelkeznek jó minőségű exportképes termékekkel, megoldásokkal vagy szolgáltatásokkal, ha hiányzik az értékesítés során szükséges külkereskedelmi tudás vagy külpiaci ismeret” – mondta Szabó Kristóf.

A HEPA tudásközpontja, a HEPA Exportakadémia több mint 10 éves tapasztalattal végzi az exportfejlesztési szolgáltatások keretében szakemberek külpiaci felkészítését. Az elmúlt években több mint 5000 vállalati szakember képzését látta el.

Az export koordinátor szakmai képzés magánszemélyeket, illetve kis- és középvállalkozások meglévő és leendő munkatársait célozza meg. A képzést követően a végzett export koordinátorok képesek lesznek a külgazdasági fogalmak, események szakszerű értelmezése mellett a külkereskedelmi ügyletek teljeskörű lebonyolítására, önálló külpiacra lépési stratégia elkészítésére, versenytárs elemzésre és a szükséges promóciós megjelenések előkészítésére és szervezésére is. A felnőttképzési program sikeres elvégzése után a résztvevők az akkreditált vizsgaközpontokban képesítést adó szakvizsgát tehetnek.

(Forrás: MTI)