Věra Jourová, a jogérvényesülésért, a fogyasztópolitikáért és a nemek közötti esélyegyenlőségért felelős biztos Budapesten tárgyalt az Európai Ügyészség létrehozásáról.

A biztos (képünkön) az új uniós hivatal létrehozására irányuló javaslat jelenlegi állását tekintette át Kecsmár Krisztiánnal, az Igazságügyi Minisztérium európai uniós és nemzetközi igazságügyi együttműködésért felelős államtitkárával, Hornung Ágnessel, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős államtitkárával, valamint Polt Péter legfőbb ügyésszel.

Az európai biztos felszólalt az Országgyűlés Európai ügyek bizottsága ülésén is, ahol kiemelte: „Nem szabad tartanunk attól, hogy megtegyük a történelmi lépést és létrehozzuk az Európai Ügyészséget (…). Most jött el az idő arra, hogy lépjünk. Azonban nem szeretnék túlzott kompromisszumok árán felállított Európai Ügyészséget; azt szeretném, ha lényeges, kompetens és a javaslatot támogató tagállamok számára is értelemmel bíró hivatal jönne létre.”

A határokon átnyúló csalások miatt Európa-szerte legalább évi 50 milliárd euró áfabevételtől esnek el a nemzeti költségvetések. Az Európai Ügyészség képes az unió és a tagállamok pénzügyi érdekeit érintő bűncselekmények, többek között a határokon átnyúló áfacsalás és az uniós finanszírozással való visszaélés elkövetőinek felderítésére és a velük szembeni vádemelésre. A hivatal létrejöttével kapcsolatos javaslatot a december 8-i Bel- és Igazságügyi Tanács is napirendre tűzi – olvasható az Európai Bizottság közleményében.