Az utóbbi hónapokban jelentősen felgyorsult az uniós alapokból finanszírozott beruházások üteme, a várakozások szerint a végrehajtás 2017-ben eléri az „utazósebességet” – tájékoztatott az Európai Bizottság.

2015 végéig 274 000 vállalkozás részesült a 2014–2020-as európai strukturális és beruházási alapok (esb-alapok) támogatásából. Eddig 2,7 millió ember kapott támogatást ahhoz, hogy állást találjon vagy készségeit fejlessze, 11 millió hektárnyi mezőgazdasági földterületen sikerült javítani a biológiai sokféleséget, valamint 1 millió projektet választottak ki uniós támogatásra közel 60 milliárd euró összértékben.

Az elmúlt kilenc hónapban a támogatások összege megkétszereződött, és 2016 őszéig csaknem elérte az esb-alapok teljes költségvetésének 20 százalékát jelentő 130 milliárd eurót, amelyből 11,578 milliárd euró esett Magyarországra. A beruházási tervvel összhangban 2015 végére csaknem megvalósult az esb-alapok keretében a pénzügyi befektetések megkétszerezésére irányuló célkitűzés is – olvasható az Európai Bizottság közleményében.