A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara arra kéri a magyar EP-képviselőket, hogy támogassák az Európai Gyümölcsnap bevezetését célzó spanyol kezdeményezést. A tervek szerint július 12-e lenne az Európai Gyümölcsnap, amely a gyümölcsfogyasztás fontosságára hívná fel a figyelmet.

A NAK a magyar agrárium, élelmiszeripar meghatározó köztestületeként határozottan támogatja – úgy is, mint a Copa-Cogeca tagja – a spanyol Ramón Luis Valcárcel Siso EP-képviselő által kezdeményezett Európai Gyümölcsnap bevezetését, melynek javasolt dátuma minden esztendő július 12-e.

Győrffy Balázs, a NAK elnöke levélben fordult a magyar európai parlamenti képviselőkhöz, kérve őket a kezdeményezés támogatására, a kapcsolódó nyilatkozat aláírására.

Az életmóddal kapcsolatos kihívások, terhelések a fejlett társadalmakban – így az Európai Unióban is – jelentősen megemelkedtek az utóbbi évtizedekben. A mozgásszegény életvitel, a rossz táplálkozási szokások sajnos meghatározó részei mindennapi életünknek.

A rendszeres gyümölcsfogyasztás nagyon jelentős szerepet tölt be a kiegyensúlyozott étrend kialakításában – és minden korosztály számára egyaránt fontos kell legyen. Ennek ellenére azonban a gyümölcsfogyasztás mértéke sajnos egész Európában csökkenő tendenciát mutat.

A NAK szerint minden lehetőséget meg kell ragadni a gyümölcsfogyasztás népszerűsítésére. Egy Európai Gyümölcsnap kijelölése kiváló eszköze lehetne a rendszeres gyümölcsfogyasztás promotálásának, azzal a céllal, hogy a friss gyümölcs az európai polgárok mindennapos étkezéseinek természetes részévé váljon.