A Lufthansa-csoport szállította a legtöbb utast Európában 2017. Ezzel visszavette a Ryanairtől a forgalom alapján legnagyobb európai légitársaság címet.

A csoport közleménye szerint utasforgalmuk az előző évihez képest 18,6 százalékkal 130 millióra nőtt.

A járatok kihasználtsága átlagosan 80,9 százalék volt, 1,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A Ryanair ír cég korábbi tájékoztatása szerint 2017-ben 129 millió utast szállítottak.

A taglégitársaságok közül a Lufthansa 6,1 százalékkal több, 66,2 millió utast vitt, a Swiss 5,3 százalékkal 18,9 millióra, az Austrian Airlines 12,8 millióra növelte utasai számát.

A céghez tartozó Brussels Airlines és Eurowings forgalma 77 százalékkal javult és 32,6 millió utas volt.