Az Európai Bizottság 246 millió eurót fordít az A3-as észak-erdélyi autópálya Aranyosgyéres–Marosugra–Marosvásárhely közötti, 56,5 kilométeres szakaszának megépítésére.

A távon 2015 óta zajlanak a munkálatok – az építtetők eredetileg a korábbi, 2007 és 2013 közötti EU-s támogatási ciklusban szerettek volna minél több pénzt lehívni a megvalósításra, ám a 2015-ös határidőig nem sikerült minden szerződést megkötni – írja a Krónika.

A támogatás javát a 2014–2020-as időszakban kiírt pályázatoktól remélték.

„Ez a rendkívül fontos projekt egy stratégiai európai folyosó kialakításának része, hozzájárul a gyorsabb és biztonságosabb romániai közlekedéshez. Vonzóbbá teszi a régiót a befektetők és a turisták szemében, elősegíti a gazdasági fejlődést” – fogalmazott Corina Crețu regionális politikáért felelős uniós biztos.

Az uniós finanszírozású sztrádaépítési projekt a 9-es, Rajna–Duna európai folyosó részeként valósul meg, amely Strasbourgot köti össze Konstancával. Az Európai Bizottság szerint a munkálatokkal 2019 októberéig végeznek.