A kormány módosította az élelmiszer-értékesítést kezelőszemélyzet nélkül végző automaták műszaki követelményeiről, az automaták üzemeltetéséről és szervizeléséről, valamint az automatákban rögzített adatoknak az állami adó- és vámhatóság felé történő szolgáltatásáról szóló, illetve az automata felügyeleti egység beszerzéséhez nyújtandó támogatásról szóló rendeleteket.

Az étel- és italautomatát üzemeltető vállalkozásoknak július 1-től automata felügyeleti egységeket (afe) kell működtetniük, amelynek segítségével az adóhivatal rálát a forgalmi adatokra. A Pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint június 27-ig már több mint 20 ezer automatába be is szerelték a felügyeleti egységet.

A kormány annak érdekében módosította a rendeletet, hogy minden jogkövető vállalkozás megkaphassa az állami támogatás maximális összegét, valamint, hogy a hagyományos, nyerstej-automaták továbbra is kiszolgálják a friss, termelői tejet kedvelő fogyasztókat.

A nyerstej-értékesítő automaták egészen addig, amíg el nem avulnak, tovább üzemelhetnek, de csak akkor, ha a vállalkozó a Magyar Postával 2018. június 30-ig szerződést kötött, és megállapítható, hogy az automatába az afe nem szerelhető be.

A kormány mindent megtesz annak érdekben, hogy a jogkövető vállalkozások a támogatás teljes összegét megkaphassák – hangsúlyozza a Pénzügyminisztérium közleménye. A 120 ezer forintos állami támogatás összegébe ezért a július 1-je utáni időszakra vonatkozó felügyeleti szolgáltatási díj is beleszámíthat, feltéve, ha az erről szóló számlát november 30-ig kiállították.

A támogatás akkor is jár, ha az afe telepítése 2018. július 1. előtt megkezdődött, de valamilyen műszaki jelegű hiba miatt nem fejeződött be a határidőre. Mindezt egy úgynevezett üzembe helyezési adatlap igazolja, amely a műszaki probléma megnevezésén túl a vállalkozó és a Magyar Posta aláírását tartalmazza, de a támogatás ebben az esetben is csak akkor jár, ha az afét legkésőbb szeptember 30-ig telepítik az automatába.

Az automaták adóhivatali bekötése példaértékű az Európai Unióban. A bevétel eltitkolása ugyanis szinte minden tagállamban gondot okoz, ezért érthető a nagy nemzetközi érdeklődés a magyar innovatív megoldás – az automaták felügyeleti egységgel történő ellátása – iránt.

A jogszabály-módosítás a Magyar Közlöny 2018. évi 101. számában jelent meg.