Új pályázati felhívás jelent meg a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében. A cégek 5-15 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek eszközbeszerzésre és szoftverbeszerzésre. A teljes keretösszeg 17 milliárd forint.

Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásért felelős államtitkár szerint várhatóan nagy lesz az érdeklődés „A kkv-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén” címmel meghirdetett pályázatra, hiszen a korábbi gyakorlattal ellentétben nem csak termelő és gyártó cégek nyújthatnak be pályázatot. 

A célcsoport a vidéki térségekben működő mikro-, kis- és középvállalkozások, amelyektől a pályázat csak cégen belüli újdonságot vár el. A felhívás olyan eszközök, immateriális javak (szoftver, gyártási licenc vagy know-how) beszerzését támogatja, amelyek a vállalkozásnál nem állnak rendelkezésre és beszerzésük révén új vagy lényegesen módosított termék, szolgáltatás, eljárás jön létre, vagy új, illetve jelentősen módosított eljárás, technológia alkalmazását, piaci bevezetését eredményezi – ismertette az államtitkár.

A támogatás mértéke maximum 50 százalékos lehet. A támogatási kérelmekről egyszerűsített eljárásrend keretében döntenek majd, benyújtásukra 2017. november 30-ától lesz lehetőség. A projektek megvalósítására rendelkezésre álló időtartam maximum 6 hónap – közölte Rákossy Balázs. (MTI)