Éveken belül esedékes lenne a Vígszínház újabb rekonstrukciója. Ezért már az idén el kell kezdeni előkészíteni, hogy a 125. évfordulón egy szép, felújított színházban fogadjuk a közönségünket – mondta Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója a KamaraOnline-nak adott interjúban.
– Lendületesen kezdődött az idei év. A Vígszínházban és a Pesti Színházban már február közepéig is rengeteg program volt. Milyen lesz 2016?
– A legfontosabb, hogy idén május 1-én 120 évesek leszünk. 120 évvel ezelőtt néhány lelkes budapesti művészetszerető magánember kezdeményezésére a város polgárai összegyűjtötték a pénzt, amelyből egy elhagyatott, mocsaras vidéken épült fel a Vígszínház, amely ma Budapest egyik legszebb épülete és Magyarország legnagyobb kőszínháza. Ebből a 120-ból én már a 34. évet taposom, itt kezdtem a pályát, a Víg történetének egynegyedében benne vagyok.
Legfontosabb a szakmai életünkben, hogy az idei évadban az Európai Színházi Unió teljes jogú tagjai lettünk, mert nagyra értékelik a Vígszínház művészi munkáját. Így aztán nagyobb nemzetközi figyelmet kapunk, például a színházi unió közösségi oldalán naprakész információkat olvashatnak az előadásainkról. (Beszélgetésünkkor éppen a Pesti Színház Schiller Haramiák című drámájáról osztottak meg információkat.)
Nemrég jöttünk haza a reimsi művészeti fesztiválról, ahol A revizor című előadásunkat játszottuk óriási sikerrel, amelyet Bodó Viktor rendezett. Az évadban több fesztiválra várják a társulatot, az utazásban legfeljebb az gátolhat, hogy elég pénzt tudunk-e összegyűjteni a részvételre. A nagy nemzetközi sikerek mellett itthon is szép házakkal mennek az előadásaink, a bemutatóinkat is nagy figyelem övezi.
A Vígszínházban olyan nagyszerű előadásokat játszunk, mint az Istenítélet, A Mester és Margarita, a Koldusopera, a Jóembert keresünk. Az idei évben igyekeztünk a gyerekek kedvében járni, hiszen imádják az Óz, a csodák csodáját, ahogyan 28 éve A padlást is. Januárban bemutatásának huszadik évfordulójához érkezett A dzsungel könyve a Pesti Színházban, eddig több mint 1100-szor játszottuk a Dés-Geszti-Békés darabot Hegedűs D. Géza rendezésében. Ott van még a Túl a Maszat-hegyen, de a csodálatos Halász Judit is mindig meglepi valamivel a legfiatalabb nézőinket.
A Pesti Színházban Nádas Péter Találkozás című drámáját rendeztem, amit éppen most hívtak meg Kínába, Guangzhouba egy nemzetközi színházi fesztiválra. Ez az előadás számomra az egyik legfontosabb az eddigi rendezéseim közül. A Haramiákban mutatkozhattak be az új társulati tagok, Kovács D. Dániel rendezésében egy igazán friss, lendületes, nagy erejű előadás született, nagy az érdeklődés a nyitrai és a brno-i fesztiválról és Mannheimből is.
Most pedig Nádasdy Ádám fordításában, Kern András és Stohl András főszereplésével mutatjuk be A velencei kalmárt a Pesti Színházban. Ezzel párhuzamosan a Vígszínházban Mike Bartlett Földrengés Londonban című színművét én állítom színpadra. Ez a globális felmelegedésről és a Föld jövőjével kapcsolatos problémákról szól.
– Mire számít, milyen lesz a fogadtatása?
– A Földrengés Londonban kortárs darab, a magyar nézők nem ismerik. Úgy hiszem, a bemutatása különleges esemény, mert nagyon kevés olyan kortárs darab születik, amit nagyszínpadon lehet előadni. Ahogy már a Találkozásban is tettük, olyan különleges technikával kísérletezünk, amiben rengeteg újítás van. Látványos produkció lesz, amely mély, komoly problémákkal szembesíti a nézőket és minket, alkotókat is. Kitűnő színdarab, három fiatal nő életútján keresztül mesél olyan dolgokról, amelyekkel valamennyien küzdünk vagy küzdeni fogunk. Az előadásban világslágerek hangzanak el, amelyeket nagyszerű, fiatal művészek énekelnek elképesztően. Nagy örömöm van a velük való munkában. Mindenkinek látni kell őket!
– Hogyan talált rá a műre?
– Mindig kutatjuk az új darabokat, különböző csatornákon keresztül jutunk hozzájuk. Ismerjük a szerzőket, figyeljük, hogy külföldön milyen bemutatókkal készülnek.
– Az Európai Színházi Uniós tagság abban is segíthet, hogy új színműveket találjanak és hozzanak Magyarországra?
– Konkrétan a Földrengés Londonban esetében ez nem így volt. Egyébként fontosnak tartjuk az információcserét. Rengeteg kapcsolatunk van, Marton László és jómagam is nagyon sok színházban rendeztünk és rendezünk külföldön, jól ismerjük sok színház vezetőjét, rendezőit, rendszeresen beszélünk velük az újdonságokról.
– Legutóbbi külföldi rendezése ismét Prágába vezette, immár ötödször. Január végén Rossini Hamupipőkéjét mutatták be a Nemzeti Színházban. Ez volt élete első opera rendezése. Hogyan jutott odáig, hogy operát rendezzen?
– Nem én jutottam el idáig, hanem a prágai Opera vezetői kértek fel. Igaz, nem volt nehéz döntenem, rögtön igent mondtam. Prágában az opera, a balett és a prózai tagozat egy intézményen belül van, rengeteget dolgoztam ott, mindenkit ismerek. Nagyon jól esett, hogy rám gondoltak, már csak azért is, mert Rossini kevéssé ismert operája csodálatos zene. Számomra külön izgalmas és kecsegtető volt, hogy a darab egy nőről szól. Nemzetközi énekes csapattal és magyar alkotótársakkal dolgoztam. Igazi nemzetközi társaság, görög tenorral, üzbég és német énekessel. A főszerepet Lena Belkina, a csodálatos hangú ukrán világsztár énekelte, aki már a filmvásznon is játszotta a szerepet. A Hamupipőke díszleteit Kentaur, a jelmezeket Bianca Imelda Jeremias, a világítást a Vígszínház fővilágosítója, Csontos Balázs tervezte, a koreográfus Juronics Tamás volt.
– Kicsoda napjaink Hamupipőkéje?
– Tele a világ Hamupipőkékkel, magára hagyott, árva gyerekekkel a világban ugyanúgy, mint Magyarországon. Örök probléma, hogy valaki nem a családjában nő fel, így ez a téma, sajnos mindig aktuális volt és lesz.
– Elég szomorú a világ.
– A világ mindig ilyen volt. Meg kell találni benne azt, amiért érdemes dolgozni és élni.
– A Vígszínházban január óta játszott Istenítélet is olyan dráma, amely után színész és néző egyaránt döbbenten áll az emberi gonoszság, aljasság előtt, alig hiszi el, hogy ilyen megtörténhetett.
– Azért jó, hogy van színház, mert elgondolkodtat, lehetőséget ad a katarzisra, és ebből sokat lehet tanulni. Ha az ember hasonló helyzetbe keveredik, felvillan, hogy ilyet már látott színpadon, és tudja a megoldást, hogyan lehet szabadulni az őrült helyzetekből. A Vígszínház hagyományosan nagyon sok Arthur Miller-darabot mutatott be, a Salemi boszorkányokat mi Istenítélet címen játsszuk. Miller 2015-ben lett volna száz éves, mi így emlékezünk egy ilyen nagy szerzőre. Az Istenítélet felkavaró mű, nagyszerű rendezés és a társulat elképesztő közös munkája. Büszke vagyok, mert csodálatosan működik az előadás.
– Hogyan áll össze egy új évad új repertoárja? Több olyan darab kell, ami katarzist ad?
– Nagy körültekintéssel állítjuk össze a műsort, általában több évre vannak terveink. Én már azt is tudom, hogy jövőre mit szeretnénk játszani, merre felé szeretnénk elindulni.
– Mennyi ideje jut az igazgatói munka mellett előadásokat nézni?
– Nem csak előadásokat, hanem rengeteg próbát is megnézek. Itt vagyok minden este, beszélgetésünk napján a Vígben például az Össztánc megy – térülök-fordulok, biztos belekukkantok majd. Az előző nap kétszer játszottuk Nádas Péter Találkozás című tragédiáját. A délutáni és az esti előadás közönségével is találkozót szerveztünk, melyen megismerkedhettek az előadás különleges technikájával.
– Hogyan lehetne plusz anyagi forrásokhoz jutni, mire elég a pénz?
– Ahhoz, hogy fejlesszünk (az intelligens lámpa parkunk például nagyon elöregedett, egyetlen lámpa pedig több millió forintba kerül), több pénzre volna szükség. Folyamatosan próbáljuk betömni a lyukakat, igyekszünk saját erőből megoldani a fejlesztéseket. A Vígszínházat legutóbb 1994-ben újították fel, éveken belül esedékes lenne az újabb rekonstrukció. Már az idén el kell kezdenünk előkészíteni, hogy a 125. évfordulónkon egy szép, felújított Vígszínházban fogadjuk a közönségünket.
– Már most el kell kezdeni lobbizni?
– Nem szeretem a lobbizás szót. A fővárosnak és az országnak ez a legnagyobb színháza. Azt hiszem, mindenkinek fontos, hogy az épület ne legyen az enyészeté.
– Mivel lenne elégedett igazgatói munkájának második öt éve végén?
– Egyértelműen azzal, ha egy felújított Vígszínházban fogadhatnám szeretett közönségünket.
– Nehéz becsábítani a fiatalokat a színházba?
– Akár A dzsungel könyvére, akár A padlásra, újabban pedig a nagy sikerű Óz, a csodák csodájára vagy Halász Jutka koncertjeire gondolok, szép számmal jönnek a kis nézőink. A gyerekek felnőnek, és sokan visszajárnak felnőtt korban is az előadásainkra. Nagyon erős a közönségbázisunk. A Vígszínház publikuma hűséges, nem öregedett el, mindig jön az utánpótlás. 120 évesen is fiatal tud maradni a színház.
– Presztízs a Vígben játszani. Nehéz bekerülni a társulatba?
– Ebben az évadban 11 színészt szerződtettem, nagyrészt 30 év alattiakat. Nagyszerűen kezdtek, nagyon jó előadásokban játszanak. Sokat tanulnak tőlünk, de ők is rendkívül sokat adnak nekünk. Figyelemre méltó tehetségek vannak közöttük, akik máris nagy szerepekben bizonyítanak. Öröm velük dolgozni. Azt hiszem, a csapat nagyon nyitottan és azzal a szellemiséggel fogadta be őket, ahogy minket befogadtak az elődök. Óvják, vezetik, segítik őket.
Ha ott ült az Istenítélet előadásán, láthatta, milyen elképesztően és lebilincselően játszik benne a csapat. Úgy gondolom, a Vígszínház társulata most nagyon erős és ütőképes. Érdemes nézni bennünket!
Szerdahelyi Csaba
Fotók: Dömölky Dániel és KamaraOnline
