Akár kétszámjegyű forgalomnövekedést is hozhat az idei év a profil- és légtechnikai termékek gyártása területén piacvezető szereplők között számon tartott Lindab Kft. számára.

A megrendeléseket egyszerre fűthetik az újabb európai uniós pályázatok, az irodaház-, illetve lakásépítések felfutása, továbbá az új épületek építésére vonatkozó előírások szigorodása. Ezzel szemben az építőipari gyártók számára mind nehezebben kezelhető az alapanyagként felhasznált ipari fémek árának markáns emelkedése – hívták fel a figyelmet a Lindab Kft. szakértői.

Fokozódó optimizmus jellemzi az építőipart, amelyet a legfrissebb ágazati statisztikai adatok is alátámasztanak. Az szektor tavalyi gyengélkedését követően az építőipari termelés volumene 2017 januárjában 18,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. A megkötött új szerződések volumene pedig 211,8 százalékkal nőtt az előző évihez képest a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint.

„Különösen biztató, hogy a részletes adatok szerint az épületek építésénél 32,8 százalékos növekedés történt, reményeink szerint pedig a kedvező tendenciák az év hátralévő részében is folytatódnak” – emelte ki Mikó András, a Lindab Kft. ügyvezetője.

A Lindab Kft.-nél az idei év egészét tekintve pozitívak a várakozások. A Lindabhoz beérkező megrendeléseket egyszerre fűthetik az újabb európai uniós pályázatok, az irodaház-, illetve lakásépítések felfutása, továbbá az új épületek építésére vonatkozó előírások szigorodása. 

Bár a magyarországi újlakás-építések száma 2016-ban még mindig nem érte el a bűvös tízezres határt, így is 31 százalékos növekedés volt tapasztalható az egy évvel korábbi értékekhez képest. A kiadott lakásépítési engedélyek és az új lakások építésére vonatkozó egyszerű bejelentések együttes száma pedig 31 559 volt, ami több mint két és félszerese a 2015-ös adatnak. Ezzel párhuzamosan az európai uniós pályázatok újabb hulláma főként az év második felében indíthat el újabb fellendülést az ipari ingatlanok építése területén.

Az pedig a légtechnikai termékek iránti keresletre lehet pozitív hatással, hogy a vonatkozó jogszabályok 2019-től a középületek, 2021-től pedig minden új építésű épület esetén kötelezően előírják a gépi szellőztetés beépítését. A vásárlók oldaláról nézve ennek kedvező eredménye, hogy egyre hatékonyabban üzemeltethető és egészségesebb irodák, illetve otthonok várnak majd rájuk a piacon.

„A fenti szempontokat mérlegelve a profil és a légtechnikai termékek értékesítése terén egyaránt az érdeklődés erősödésére számítunk. Ennek alapján összességében 2017-ben 5-10 százalék közötti forgalomnövekedést várunk, az sem kizárt tehát, hogy a bővülés eléri a kétszámjegyű mértéket” – mondta Mikó András.

Ezzel szemben az építőipari gyártók számára rossz hír, hogy az alapanyag-beszerzési árak drasztikusan megemelkedtek az elmúlt időszakban, megnövelve a termelési költségeket. Az építőipar számára legfontosabb fémek közül az acél ára több mint 50 százalékkal emelkedett alig egy esztendő leforgása alatt. Így például a Londoni Fémtőzsdén az acél tonnánkénti ára 2016 év elején nem haladta meg a 180 dollárt, miközben idén folyamatosan a 300 dolláros szintet ostromolja. „Az általunk leginkább használt különböző acélötvözeteknél hasonló mértékű áremelkedés következett be” – fogalmazott Mikó András. A Lindab Kft. ügyvezetője kifejtette: az alapanyag-árak emelkedése alapvetően a nemzetközi piaci folyamatokra vezethető vissza, amelynek hatása mostanra Magyarországra is begyűrűzött. Az építőipari gyártók felelőssége pedig az, hogy ezt a hatást tompítsák, és a végtermékek árában csak olyan mértékű emelkedést engedjenek érvényesülni, amely a megrendelők számára is elfogadható mértékű.