A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) küldöttgyűlése elnökké választotta Eppel Jánost, a szervezet társelnökét.

A VOSZ korábbi elnöke, Tolnay Tibor már az év elején bejelentette, hogy a következő öt évre az elnökségi tisztséget nem vállalja.

Eppel János megválasztását követően hangoztatta: a VOSZ vezetésével változatlanul a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek és a kamarák együttműködő partnere kíván lenni, és a kormányzatot is támogatni fogja az ország gazdasági fejlesztésében. Meggyőződése szerint meg kell őrizni és tovább kell fejleszteni a vállalkozói szolgáltatásokat, különös tekintettel a Széchenyi Kártya Programra, a vállalkozások digitális környezetére, és támogatást kell nyújtani a vállalkozások szervezeti és üzleti fejlesztésében.

Hozzáfűzte: „gazdaság és társadalom, vállalkozás és kultúra kéz a kézben jár, ezért a Demján Sándor által elindított Prima mozgalom továbbvitele és átmentése a jövő generációk számára létkérdés”.

A küldöttgyűlés megalapította a VOSZ Egészségügyi Tagozatát, amelynek elnökévé Fábián Lajos korábbi szekcióelnököt választották meg. A Mezőgazdasági Tagozat elnöke Mátrai Zoltán agrárszakember lett, a társelnöki kör Barabás Tamással, a szervezet Ifjúsági és Induló Vállalkozás Szekciójának korábbi elnökével bővült.

Az új vezetőség mandátuma a 2026. évi tisztújító küldöttgyűlésig tart.

(Forrás: MTI, fotó: VOSZ)