Tovább csökkenhetnek a reálkeresetek, nőhetnek az adóterhek, az országnak észrevehetően gyengül a védelmi képessége – ez vár 2016-ban Oroszországra a volt orosz pénzügyminiszter, Alekszej Kudrin szerint.
A kőolajárak zuhanása (jelenleg 30 dollár körüli a hordónkénti ár) és a szankciók minden korábbinál nehezebb helyzetbe sodorják Oroszországot – jelentette ki pénteken Davosban a Világgazdasági Fórumon a volt orosz pénzügyminiszter.
Alekszej Kurdin úgy látja, hamarosan szükség lesz a költségvetés módosítására, további nadrágszíjhúzás következik. Nem lehet halogatni a nyugdíjkorhatár emelését, az adók növelését, ám így is jelentősen csökkenhet idén a gazdaság teljesítő képessége és visszaesik a lakosság fogyasztása.
Ugyanakkor Kudrin reménykedik abban, hogy az év végén, de legkésőbb 2017 első negyedévében törlik az Oroszország elleni büntető intézkedéseket mind az Európai Unióban, mind az Egyesült Államokban. Ezzel együtt Oroszország visszakerülhet a gazdasági nagyhatalmak elitjébe, a G8-as csoportba. Kudrin szerint ugyanis a világ nem írhatja le Oroszországot, hiszen a nehézségek ellenére meghatározó gazdasági, politikai és katonai hatalom.