Nagy a dominanciája a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Kft. által szervezett fesztiváloknak, az összes nagyobb rendezvény együttvéve sem tudja megközelíteni a három nagy szigetes fesztivál árbevételének a 25 százalékát, adózott eredményük pedig a 20 százalékát sem érik el.

Pénzügyi szempontból rekordévet zárt a Sziget, a VOLT és a Balaton Sound fesztivált szervező társaság, a Sziget-alapító Gerendai Károly cége tavaly harmadával, 10 milliárdról 13,1 milliárd forintra tudta növelni a 2016-os idény árbevételét – írja a Magyar Nemzet. Az egyre népszerűbb EFOTT fesztivál bevételei is évről évre nőnek, tavaly már 565 millió forintot hozott – 900 ezres adózott eredmény mellett – a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) által szervezett rendezvény, míg 2015-ben ez a szám csak 402 millió forint volt.

A debreceni Campus Fesztiválnál nem lehet egyértelműen megállapítani, pontosan mennyi bevételük származott az adott fesztiválokból, mert a rendező cégeknek a rendezvényszervezés mellett sok egyéb tevékenységük van. A Debreceni Campus Nonprofit Kft. tavalyi árbevétele 2,5 milliárd forint volt, ebből valamivel több mint egymilliárdot tesz ki a vendéglátás, és 300 millió a rendezvények szervezése.

Az orfűi Fishing on Orfű és a székesfehérvári Fezen fesztiválokat szervező cégek nem adták le a törvényben előírt határidőre a pénzügyi beszámolóikat, a két rendezvény 2015-ös árbevétele valamivel több mint 300 millió forint volt. A B My Lake fesztivált szervező Volt Produkció Kft.-nek is csak a 2015-ös jelentése érthető el akkor 877 milliós árbevétel mellett 41 milliós adózott eredmény produkáltak – írja a lap.