A kockázati életbiztosítást kötők kétharmada középkorú, amelyben az is nagy szerepet játszik, hogy ez a korosztály aját anyagi biztonsága mellett gyakran gyermekei és szülei megélhetése miatt is aggódik.

Kockázati életbiztosítást leggyakrabban a középkorúak kötnek, a szerződők mintegy 70 százaléka 30-50 év közötti – közölte a Groupama Biztosító, amely az egyik legnépszerűbb kockázati életbiztosítása statisztikáit elemezve jutott erre a következtetésre. A társaság szerint nem véletlen, hogy a kockázati biztosítást kötők átlagéletkora 40 év, ez az a korosztály ugyanis, amelynek a vállát már saját gyermekeik, és egyben idősödő szüleik sorsa miatt érzett felelősség is nyomja.

A Groupama megbízásából a GfK Hungária piackutató által 2015-ben készített országos felmérésből is kiderült, hogy a középkorúak helyzetét jelentősen befolyásolja, hogy saját maguk mellett több generációról is gondoskodniuk kell: anyagilag támogatják gyermekeiket, de az alacsony nyugdíjak miatt gyakran szüleiket is. A gyermekekről való gondoskodás ideje az elmúlt években jelentősen kitolódott, a kutatásban a válaszadók legnagyobb százalékban (38 százalék) azt mondták, hogy gyermekünket addig kell támogatni, ameddig önálló keresetre nem tesznek szert, azaz átlagosan 23 éves korukig. A gyermekek mellett ugyanakkor sokan érzik kötelességüknek a szülőkről való gondoskodást is, a megkérdezettek 41 százalék gondolja úgy, hogy anyagilag is támogatnia kell idős szüleit.

A biztosító adataiból az is kitűnik, hogy azok, akik a Releva Kockázati Életbiztosítást választották, hosszú távon gondolkoznak. Tízből hat ügyfél ugyanis tíz éven túli időtartamot választott, amikor kockázati biztosítást kötött, a biztosítottak ötöde pedig igazán hosszú távon, legalább 20 éves futamidőben gondolkodik.

A biztosító azt is megvizsgálta, hogy milyen esetekben nyújt leggyakrabban segítséget egy kockázati életbiztosítás. Tapasztalataik szerint napi térítések, rokkantságok és csonttörések mellett leggyakrabban kórházi műtétek esetén kerül sor arra, hogy igénybe vegyék a biztosítások szolgáltatásait. A tavalyi évben a kifizetések 60 százaléka betegségből vagy balesetből eredő műtét miatt merült fel – mondta el Oláh Attila, a Groupama Biztosító kockázati- és személybiztosítási főosztályvezetője.