Országos alternatív vitarendezési versenyt rendeznek joghallgatóknak március 17-én Budapesten. A versenyre valamennyi magyarországi egyetem állam- és jogtudományi karának diákjai nevezhettek két-kétfős csapatokban. Több mint 100 diák jelentkezett, közülük 40 hallgatót válogattak be az országos megmérettetésre.

Az alternatív vitarendezés révén a felek peren kívül egyezhetnek meg békésen, gyorsan, kölcsönös előnyökkel és önkéntesen betartva azt a későbbiekben – ismertette Kovács Erika, a verseny egyik szervezőjének, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) mellett működő Pénzügyi Békéltető Testületnek (PBT) az elnöke. A verseny résztvevőinek – a vitarendezés első lépcsőjének számító – tárgyalásos vitarendezést kell alkalmazniuk valósághű környezetben, nemzetközi ügyvédi irodák korábbi tényleges esetei alapján. A joghallgatók e tárgyalási módszereket később eredményesen alkalmazhatják üzleti tárgyalásokon vagy hétköznapi vitáikban. Egyetemi tanulmányaikat kiegészítve így modern piaci gyakorlati készségekhez juthatnak. 

Az alkalom egyúttal az alternatív vitarendezést is népszerűsíti jogászi és az üzleti körökben, mivel a hallgatók tárgyalásai nyíltak, a meghívott szakmai résztvevők azokat megtekinthetik. Az alternatív vitarendezés egyik fontos pillére a pénzügyi békéltetés – emlékeztetett Kovács Erika. A PBT ennek keretében közel 6 éves működése alatt bő 22 ezer – ezen belül tavaly mintegy 4200 – vitarendezési ügy kapcsán hozott létre egyezséget, vagy ennek híján hozott döntést az ügyekben.

A versenyt a világ legnagyobb független joghallgatókat tömörítő szakmai szervezete, a European Law Students’ Association Hungary (ESLA), valamint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara szervezi az MNB, a PBT, illetve a Réti, Antall és Társai Ügyvédi Iroda (PwC Legal) támogatásával. Védnöke Kecskés László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Állandó Választottbíróság elnöke, az MTA levelező tagja és a pécsi tudományegyetem jogtudományi karának dékánja, az alternatív vitarendezés elismert szakértője – számolt be Kovács Erika. (MTI)