Megnyitották a Leolux Hungary Bútorgyártó és Kereskedelmi Kft. új bútorgyártó üzemcsarnokát Szolnokon. A csarnokot a beruházó Dinasztia Kft. építette 240 millió forintból bérlője, a holland tulajdonú bútorgyártó cég számára.

Norbert van Megen, a Leolux Hungary ügyvezető igazgatója elmondta: a társaság két telephellyel rendelkezik Szolnokon, a mostani 1100 négyzetméteres csarnok a másik üzemmel azonos méretű. A korábbi csarnokból a kárpitosüzem költözött az új létesítménybe. Az új üzem tizenöt új munkahely létesítését teszi lehetővé. A két szolnoki telephelyen összesen 65 munkavállalót alkalmaznak, ebből 30 munkahely az elmúlt két évben létesült – ismertette.

Sebastiaan Sanders a tulajdonos cég képviseletében elmondta: a beruházásnak köszönhetően 15 százalékkal fog nőni a cég kapacitása évente. Az idén 4000 kanapét gyártanak, ezt a mennyiséget évi 6500 darabra tervezik növelni 2021-ig. A tervek között szerepel a későbbiekben a két szolnoki telephely összevonása.

Elzo Molenberg, Hollandia budapesti nagykövet-helyettese az eseményen arról beszélt, hogy a holland cégek számára próbálják beazonosítani a piaci lehetőségeket Magyarországon, és előmozdítani az együttműködést magyar cégekkel. Hollandia szempontjából kiemelten fontos a mezőgazdaság, a szállítás, a logisztika, a vízgazdálkodás, az „okos városok” és a kreatív iparágak éppúgy, mint a körforgásos termelés. Jelenleg is keresnek az együttműködésre nyitott holland és magyar cégeket – fűzte hozzá.

Szabó István, Szolnok alpolgármestere üdvözölte, hogy a Leolux Hungary Kft. 15 évvel ezelőtt Szolnokot választotta. Az elmúlt időszak igazolja, hogy Szolnok jó hely az ipartelepítés, vállalkozás szempontjából is – emelte ki. Kitért arra, hogy 2018-ban 25 ezer új lakást adnak át Magyarországon, amelyeket be kell majd bútorozni. Ez az egyik biztosíték arra, hogy a Leolux által gyártott bútoroknak lesz piaca – mondta.

Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint a Leolux céget 1934-ben alapították a hollandiai Venloban családi vállalkozásként. A Leolux minden bútorát Európában készíti: a hollandiai központi telephelyen 300 munkavállalóval, valamint Szolnokon 65 munkavállalóval. A Leolux bútormárka mellett 2008-ban bevezettek egy új márkát PODE néven, amelynek ülőbútorait Szolnokon, a kollekció többi elemét – a székeket, asztalokat – Hollandiában készítik.

A nyilvános cégadatok szerint a Leolux Hungary Bútorgyártó és Kereskedelmi Kft. értékesítésének nettó árbevétele 2016-ban több mint 3 millió euró (mintegy 930 millió forint) volt, 2015-ben meghaladta a 2 millió 700 ezer eurót. A társaság adózott eredménye 2016-ban csaknem 110 ezer euróra (több mint 34 millió forintra) csökkent az előző évi több mint 167 ezer euróról. (MTI)