A román adóhatóság eljárást indított a Masterplast romániai leányvállalata ellen, egyben mintegy 700 millió forint értékű jelzálogjogot jegyeztet be a cég ingatlanaira.

A Masterplast tájékoztatása szerint a leányvállalat beszállítóit érintő, antidömping tilalom alá eső termékek importjához kapcsolódó feltételezett adótartozás miatti vizsgálatot terjesztette ki az adóhatóság a Masterplast Romania S.R.L.-re. A közlemény szerint az adóhatóság “az eljárás idejére – élve adójogi lehetőségeivel – végrehajtási biztosítékul 10 118 411 lej (703 millió forint) értékű második ranghelyi jelzálogjogot, valamint elidegenítési és terhelési tilalmat jegyeztet be”.

A Masterplast egyeztetett romániai jogi szakértőkkel, és az intézkedés ellen a törvényes 15 napos határidőben fellebbezést nyújt be. Az intézkedés a román lányvállalat működését, gazdasági tevékenységét nem érinti, nem korlátozza – közölték.

Az építőipari szigetelőanyagokat gyártó, a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Masterplast 1,46 millió euró adózott eredményt ért el 2016 első fél évében, ami 18 százalékkal elmarad az előző év azonos időszakitól, az idei második negyedévben azonban jelentősen javult a társaság eredményessége. A társaság féléves árbevétele a tavalyi szinten alakult, 37,87 millió eurót tett ki. A Masterplast romániai idei fél éves árbevétele 5,8 millió euró (mintegy 1,797 milliárd forint) volt, ami egy százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. (MTI)