Bejelentették a 17. Média Építészeti Díja (MÉD) döntőseit, amelyek közül három kategória tíz-tíz projektje a szintén szerdán indult közönségszavazáson versenyez.

A Média Építészeti Díja versenyét idén tizenhetedik alkalommal rendezi meg az Építészfórum, amelynek két alapító főszerkesztője, Pásztor Erika Katalina és Vargha Mihály azzal a céllal hívta életre az elismerést, hogy a legkiválóbb magyar építészeti alkotásokat ne csak a szakma, de az építészet iránt érdeklődők körében is bemutassa.

Ebben az évben 79 épületet, 63 tervet és 20 épített környezeti munkát neveztek. Ezek közül az elbírálás első lépéseként mindhárom kategóriában tíz-tíz munkát választott ki a nemzetközi előzsűri arra, hogy a közönségdíjért versenyezzenek, emellett megjelölték azt az öt-öt finalistát is, akik a MÉD gála keretében prezentálhatják munkájukat a szakmai és médiazsűri előtt.

A négyfős bíráló bizottság elnöke idén Indira van’t Klooster, az ARCAM Amszterdami Építészeti Központ vezetője volt, emellett a zsűriben olyan szaktekintélyek kaptak helyet, mint Jakub Moravcik és Cosmina Goagea, valamint Nagy Csaba, az Archikon vezető tervezője.

A közönség október 31. éjfélig adhatja le szavazatait a https://epiteszforum.hu/szavazas/med-2021-kozonsegdij linken.

A Média Építészeti Díja eredményhirdetését nyilvános gála keretében tartják meg november 6-án az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A program során a döntősök épület és terv kategóriában élőben prezentálják munkáikat a szakmai és médiazsűri előtt. Az est keretében kiderül, hogy melyik épület és terv bizonyult a legjobbnak, kik nyerték a közönségdíjakat, valamint a különdíjakat is átadják az esemény partnerei.

A médiazsűribe idén Zubreczki Dávid zsűrielnök mellett Bagi László (Forbes), Csernátony Dóra (TV2 Propaganda), Földes András (Telex), Etentuk Inemesit (Art Locator), Rajcsányi Gellért (Mandiner), Szilágyi Róza Tekla (Artmagazin) és Zsuppán András (Válasz Online) kapott meghívást.

A médiazsűri munkáját elismert szakmai szereplőkből álló zsűri segíti, melynek idei tagjai Tőrös Ágnes, Weiszkopf András és Wesselényi-Garay Andor.

(Forrás: MTI)