A következő három hónapban, 2021. január végéig a palyazat.gov.hu oldalon várják a magánszemélyek, társadalmi szervezetek és a vállalkozások észrevételeit – jelentette be Ágostházy Szabolcs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára.

A társadalmi egyeztetés során online beérkező észrevételekre ütemezetten reagálnak, és a vírushelyzet függvényében kezdeményeznek megyei szinten összefogott tapasztalatcseréket is, valamint nyitottak az érdekképviseletekkel is az egyeztetésre – mondta el.

Közölte: az új ciklus első pályázati kiírásai már 2021 első negyedévében megjelennek. Az első előleg az új fejlesztési ciklus forrásaiból 2021 harmadik negyedévében érkezhet Magyarországra, ezért a kormány előfinanszírozást biztosít annak érdekében, hogy a támogatottak ne érezzék meg a finanszírozási időszakok közötti átmenetet.

Magyarország a 2021-től kezdődő pénzügyi ciklusban minden korábbinál több, 51,3 milliárd eurónyi forrással számolhat, ezen belül a Next Generation EU elnevezésű új eszközből Magyarországnak 16,7 milliárd euró jut – tette hozzá. A Next Generation forrásai hat éven keresztül, 2026-ig lesznek elérhetőek, és kilenc kiemelt fejlesztési területre összpontosítanak majd. Az ehhez tartozó nemzeti terv Európai Bizottsághoz való benyújtásával párhuzamosan azt is társadalmi egyeztetésre bocsátják, erre várhatóan két héten belül sor kerül – közölte. Amíg ez utóbbi alapnak a koordinációjára új szervezeti egység jön majd létre, addig az operatív programokat kezelő, már hatékonynak bizonyult szervezetrendszerben nem lesz érdemi változás.

Kitért arra, hogy a 2021-2027-es operatív programok tárgyalási folyamata még tart az Európai Bizottsággal (EB), ennek során a Partnerségi Megállapodás véglegesítése még ebben az évben várható. Közlése szerint a forrásfelhasználást 350 forint/euró árfolyamon kalkulálják.

Hangsúlyozta: Magyarország gazdasági lendületének fenntartásához és a koronavírus-járvány okozta nehézségek ellensúlyozásához az uniós alapok fontos, de kiegészítő jellegű források, amelyek a magyar költségvetést és a nemzetgazdaság belső erőforrásait egészítik ki. Azt is megemlítette, hogy a hétéves költségvetéshez kapcsolódó pályázati rendszerekben további egyszerűsítést terveznek a forrásokhoz való még könnyebb hozzáférés érdekében.

A 2021-2027-es fejlesztési ciklusban az operatív programok száma nem változik (Budapest és Pest megye szétválasztását érintő módosítást kivéve), azokat azonban új elnevezésekkel hirdetik meg. Az eddigi legnépszerűbb program, a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) neve Vállalkozásfejlesztési és innovációs operatív programra változik, erre a tervezett keretszámok alapján a források 30 százalékát allokálnák. A zöld átállást a korábbinál nagyobb mértékben fogják segíteni, az ezt célzó operatív program 19 százalékkal részesedik a forrásokból, a Humán fejlesztési operatív programra 7 százalék jut, a területi önkormányzatokkal való együttműködésre is épülő Versenyképes Magyarország operatív programra pedig a korábbiaknál jóval jelentősebb 20 százalékot terveznek. Ezek mellett a közlekedésfejlesztést segítő Mobilitás operatív program aránya 20 százalék, míg a Digitális Megújulás Operatív programnál ez a mérték 4 százalékra tervezett. A Magyar Akvakultúra Fejlesztési Operatív Program ezeken felül, külön szabályok szerint finanszírozott.

Ismertetése szerint a jövő év elején elérhetővé tett források elsődlegesen a kis- és középvállalkozások versenyképességének javítását és a családok életét segítő kezdeményezéseket támogatják majd.

A kkv-knak szánt támogatási formákra vonatkozó kérdésre elmondta, vizsgálják, hogy melyik szektorokban lehet feltételesen visszatérítendő támogatásokat biztosítani, ezt a munkát gazdasági érdekképviseletek mellett pénzügyi szakértőkkel együtt végzik.

(Forrás: MTI)