Szombaton életbe lépett az Európai Unió és Vietnam között létrejött kereskedelmi megállapodás, amely szinte valamennyi vámot eltörli a felek közötti áruforgalomban – közölte az Európai Bizottság.

A tájékoztatás szerint a megállapodás jogilag kötelező érvényű fenntartható fejlődés iránti kötelezettségvállalást is magában foglal, amely kiterjed az emberi jogok és a munkavállalói jogok tiszteletben tartására, a környezet védelmére és az éghajlatváltozás elleni küzdelemre.

Phil Hogan kereskedelmi ügyekért felelős uniós biztos elmondta, a kereskedelmi megállapodás a vámok több mint 99 százalékának eltörlését teszi lehetővé. Vietnam az uniós exportra kivetett vámok 65 százalékát eltörli a megállapodás hatálybalépésekor, a vámok többi részét pedig 10 év alatt fokozatosan bontja le. A megállapodás egyedi rendelkezéseket tartalmaz, melyek a gépjárműiparban tapasztalható nem vámjellegű akadályokat hivatottak kezelni, továbbá védelmet fog biztosítani 169 hagyományos európai élelmiszer- és italtermék, az úgynevezett földrajzi árujelzők számára Vietnamban.

A megállapodás értelmében az uniós vállalkozások a hazaiakkal egyenlő feltételek mellett vehetnek részt a vietnami hatóságok és állami tulajdonú vállalatok által kiírt közbeszerzési pályázatokon – közölte.

Ezzel könnyebbé válik a Vietnamban folytatott üzleti tevékenység is az európai vállalatok számára. Mostantól a helyi versenytársaikkal egyenlő esélyeik lesznek a beruházások és a kormányzati szerződések elnyerése terén. Az új megállapodás – a fenntartható fejlődésre vonatkozó határozott, jogilag kötelező erejű és végrehajtható rendelkezések révén – a gazdasági haszon mellett garantálja a munkavállalói jogok, a környezetvédelem és az éghajlatváltozásról szóló Párizsi Megállapodás tiszteletben tartását.

Az EU-Vietnam megállapodás a legátfogóbb kereskedelmi megállapodás, amelyet az EU egy fejlődő országgal kötött. Teljes mértékben figyelembe veszi Vietnam fejlesztési szükségleteit azáltal, hogy hosszabb, tízéves időszakot biztosít számára az uniós importra kivetett vámok eltörlésére. Mindazonáltal számos fontos uniós exporttermék – ideértve a gyógyszereket, a vegyi anyagokat és a gépeket – már a hatálybalépéstől vámmentességet élvez majd.

Az agrár-élelmiszeripari termékek, például a marhahús vagy az olívaolaj vámmentessége három év múlva, míg a tejtermékek, gyümölcsök és zöldségek vámmentessége legfeljebb öt év múlva lép életbe. Az egészségügyi és növényegészségügyi együttműködésre vonatkozó átfogó rendelkezések átláthatóbb és gyorsabb eljárások révén segítik elő az uniós vállalkozások piacra jutását. Emellett a megállapodás konkrét rendelkezéseket tartalmaz az uniós autóexport szabályozási akadályainak kezelésére, és védelmet biztosít a földrajzi jelzéssel ellátott 169 hagyományos európai élelmiszer- és italtermék hamisítása ellen.

Vietnam Szingapúr után az EU második legnagyobb kereskedelmi partnere a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségében (ASEAN): az EU és Vietnam közötti árukereskedelem éves értéke 2019-ben 45,5 milliárd euró volt, a szolgáltatás-kereskedelemé pedig nagyjából 4 milliárd euró 2018-ban.

Az EU legnagyobb mértékben csúcstechnológiai termékeket exportál Vietnamba, ideértve az elektromos gépeket és berendezéseket, a repülőgépeket, a járműveket és a gyógyszerkészítményeket. Vietnam elsősorban elektronikai termékeket, lábbeliket, textíliákat és ruházati cikkeket, valamint kávét, rizst, tengeri eredetű élelmiszereket és bútorokat szállít az EU-ba.

Az EU Vietnam egyik legnagyobb külföldi befektetője, mintegy 7,4 milliárd euró értékű külföldi közvetlen befektetési állománnyal a 2018. évi adat szerint.

(Forrás: MTI)