Élénkül a magyar-kínai vasúti konténerforgalom, a Rail Cargo Terminal-BILK-re indított intermodális forgalom mintegy 13 százalékkal nőtt a transzkontinentális, valamint tengeri útvonalon, a görög és adriai kikötőkből április és augusztus között – közölte a Rail Cargo Hungaria.

A Rail Cargo Operator-Hungaria cég kezelésében és a Rail Cargo Hungaria üzemeltetésében közlekedő konténervonatok száma 2020. második negyedévében már mintegy 60 darab irányvonattal haladta meg a tavalyi év azonos időszakának volumenét.

A 12 millió lakosú Hszian városból a napokban érkezett Magyarországra a 43 kocsiból álló első konténerszerelvény, amely a jövőben hetente fog közlekedni. Jelenleg is úton van két vonat, a harmadikat pedig ezekben a napokban állítják össze a kínai városban. Ennek a járatnak jellegzetessége, hogy áruival több közép-európai ország ellátási láncát táplálja, a konténerek egy része a BILK termináli átrakást követően folytatja útját Bécsbe, Münchenbe, Milánóba, Romániába, Szerbiába és egyéb célállomásokra – közölte a Rail Cargo Hungaria.

Kiemelték, a Hszianból jövő rakomány többek között a járvány megfékezéséhez szükséges egészségügyi és higiéniás eszközöket, gyógyászati, háztartás-elektronikai berendezéseket és ruházati termékeket tartalmazott.

Menetrendszerűen, kéthetente közlekedik a 8 millió lakosú Jinnan városából a BILK-be egy másik konténervonat, ez a járat Mongólián, Oroszországon és Ukrajnán keresztül érkezik a magyar határra, Záhonyba (Eperjeske).

Közölték azt is, hogy Kínából az Európai Unióba magyarországi úticéllal többek között a lengyel Malaszewicze állomáson is lépnek be konténervonatok, ebben az évben a Rail Cargo Operator szervezésében eddig csaknem félszáz szerelvény érkezett. A Lengyelországon keresztül érkező heti két irányvonatban főleg a magyar piacra hoznak termékeket, de sok konténer folytatja útját a BILK-ből vasúton Olaszországba, Romániába, Törökországba.

A tengeri Selyemúton is jelentős a forgalomnövekedés, augusztus közepe óta a görög Pireuszból a tavaszi pandémiás helyzet miatti forgalmi visszaeséshez képest több, összesen heti 9-10 irányvonat fuvarozza a konténereket a magyar piacra, valamint Magyarországon keresztül a kelet-európai régióba. Az Idoméni kikötőből heti egy, a rijekai dokkból a korábbi három helyett augusztus óta már négy-öt, a szlovéniai Koperből pedig heti négy vonatpár hoz kínai, és visz vissza magyar áruval töltött konténereket. A törökországi Halkaliból a Rail Cargo Terminal-BILK és Sopron irányába közlekednek konténerekkel és félpótkocsikkal rakott vonatok.

A vasúttársaság az utóbbi időszakban megélénkült vasúti intermodális forgalom további erősödésére számít.

(Forrás: MTI)