Csütörtöktől nyújthatják be a mikro-, kis- és középvállalkozások konkrét fejlesztési elképzeléseiket a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében megjelent két, a versenyképességet javító, kapacitásbővítést támogató felhívásra.
„A vállalkozások már nagyon várták ezeket a pályázati felhívásokat, így nagy érdeklődésre számítunk” – mondta el az MTI tudósítójának Rákossy Balázs (képünkön), a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.
A két felhívás keretösszege összesen 85 milliárd forint. A vállalkozások modern eszköz- és gépparkok, valamint fejlett infrastruktúrával ellátott telephelyek kialakítására, a versenyképesség feltételeinek megteremtésére és fenntartására összesen 65 milliárd forintos keretösszegből nyerhetnek támogatást. A „Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése” című felhívásra főként a feldolgozóiparban tevékenykedő vállalkozások jelentkezhetnek; 50 és 500 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek el. A „Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása” című pályázaton összesen 20 milliárd forintból a vállalkozások fejlődésének, piaci pozíciójának erősítésére, munkahelyek megtartását eredményező beruházások támogatására és a helyi gazdaság megerősítésére nyílik lehetőség.
A pályázatokról részletesebben itt olvashat.
A kormány a pályázati eljárási rendszert nagymértékben egyszerűsítette, gyorsabbá, átláthatóbbá és pályázóbaráttá tette – hangsúlyozta Rákossy Balázs. A pályázók által nyújtandó adatok száma a korábbi 600 adatmezőről a felére csökkent, és bevezették az egyszeri adatbekérés elvét, ami azt jelenti, hogy ha a támogatások kezelésében érintett szervezet a pályázótól, kedvezményezettől egy bizonyos adatot egyszer már bekért, akkor azt az adott projekt kezelésében érintett más szervezet már nem kérheti be, hanem a monitoring rendszerből kell lekérdeznie. Biztosították az e-aláírásos hitelesítést is a kedvezményezettek számára, továbbá a teljes pályázati folyamat elektronikus lett, így akár munkaidőn kívül is tudnak adminisztrálni a kedvezményezettek.