Együttműködési megállapodást kötött Vajdasági Gazdasági Kamara (VGK) és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK).

A „turisztika, a települési infrastruktúrafejlesztés, a kulturális sokszínűség, valamint az európai uniós csatlakozás előkészítésének területeire” kiterjedő megállapodást Boško Vučurević, a VGK és Krisán László, a BKIK elnöke írta alá szerdán, Rade Drobac, a Szerb Köztársaság magyarországi nagykövete jelenlétében.

Szerbia Magyarország kiemelt gazdasági partnere – hangsúlyozta Krisán László a Budapesti Vállalkozói Napok keretében megrendezett gazdasági szeminárium záróeseményén. Számos olyan terület van – többek között a városfejlesztés, az energetika, a hulladékgazdálkodás vagy a közlekedés –, amelyen a budapesti vállalkozások előtt is tér nyílik a szerb partnerekkel való együttműködésre. A szerb vállalkozások mindezeken túl kihasználhatják a magyar cégeknél az uniós eljárásokról felhalmozódott ismereteket is – tette hozzá.

Immár több mint 400 szerb-magyar vegyesvállalat működik, a kapcsolatoknak lendületet adnak a Magyar Nemzeti Kereskedőház szerbiai képviseletei és a magyar állam által a Vajdaságban indított 50 milliárd forint értékű gazdaságfejlesztési program is – sorolta Krisán László.

A BKIK szoros kapcsolatokat ápol a belgrádi és az újvidéki kamarával is – mondta a BKIK elnöke, hozzátéve: a vajdasági kamarával való együttműködést személyesen is kiemelt célnak tekinti.

A képen Boško Vučurević (b) és Krisán László.