Budapesten tanácskoztak a Visegrádi Négyek (V4) fejlesztési bankjainak vezető szakértői. A fejlesztési intézmények elsősorban energetikai és közlekedésfejlesztési projektekben kívánják összehangolni tevékenységüket, de egyeztették az együttműködési területeket az EU források felhasználásának terén is.

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) meghívására október 4-én Budapestre érkeztek a lengyel, a cseh és a szlovák, valamint a horvát és szlovén fejlesztési intézmények képviselői, hogy egy közös workshop keretében tekintsék át az együttműködési lehetőségeket, illetve kicseréljék tapasztalataikat a fejlesztési banki működésről – írja közleményében az MFB.

Az egyeztetések egyik kiemelt célja volt, hogy megtörténjen a V4 keretek között megvalósítandó energetikai és közlekedési infrastruktúra projektek azonosítása, illetve annak vizsgálata, hogy ezek a beruházások hogyan valósíthatóak meg európai uniós forrásokon keresztüli finanszírozással. 

Szó esett továbbá az Európai Strukturális és Beruházási Alapok (ESIF) és az Európai Stratégiai Beruházási Alap (EFSI) keretében működő pénzügyi eszközök és a központi EU-s programok finanszírozási lehetőségeiről, valamint arról is, hogy a potenciális energetikai és közlekedési projektek esetében melyek a lehetséges együttműködés irányai.

Az MFB székházában rendezett szakmai fórumon a fejlesztési banki vezetőkön és szakértőkön kívül részt vettek az Európai Fejlesztési Bank (EIB) képviselői, valamint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium képviseletében Szalóki Flórián helyettes államtitkár, illetve Mosóczi László helyettes államtitkár is.

Az MFB-csoport tagja, a mobilfizetési szolgáltatást nyújtó Nemzeti Mobilfizetési Zrt. előadásában a V4 Elnökségi Programban is megjelölt „V4 Smart Platform” kezdeményezését mutatta be, amelynek célja a visegrádi tagországokban közösen bevezethető, egységesen átjárható, a lakosság kényelmét és a közigazgatást segítő elektronikus szolgáltatások megvalósítása.

A V4 Smart Platform lehetőséget biztosít a tagországok közötti mobilitási (közlekedési), turisztikai szolgáltatások közötti átjárhatóság kialakítására, a digitális szolgáltatások új generációjának, egységes nyitott modellben történő megvalósítására és a közös, egységes elektronikus és mobilfizetési infrastruktúra létrehozására.

A workshop másnapján, október 5-én, a Budapest Economic Forum keretében Bernáth Tamás, az MFB elnök-vezérigazgatója (képünkön, amely egy korábbi konferencián készült), valamint Lengyelország, Csehország és Szlovákia fejlesztési banki vezetői tartottak előadást a fejlesztési banki irányokról, az együttműködési lehetőségekről. A felek megerősítették az együttműködés fontosságát és közös álláspontjukat az EU források felhasználásának elősegítése érdekében.

Magyarország ötödik alkalommal, július 1-től kezdődően tölti be a Visegrádi Csoport (V4) elnökségét és a 2018. június 30-ig tartó ciklusban a Magyar Fejlesztési Banknak is aktív szerep jut, hogy szorosabbra fűzze a kapcsolatokat a cseh, a lengyel és a szlovák társintézményekkel. A jövőben további információ- és tapasztalatcserével, szakmai fórumok szervezésével is segítik egymás munkáját a Visegrádi Négyek fejlesztési bankjai.