Együtt nyújtotta be pályázatát a Fővárosi Közgyűlés buszos városnézésre kiírt tenderére a nemzetközi City Sightseeing franchise partnereként működő Mr. Nilsz Kft. és a Program Centrum Kft. A két cég együttesen a legnagyobb flottával rendelkezik a piacon.

a két cég felkészült a városnéző buszok piacán megjelenő évi hozzávetőlegesen 400-500 ezer turista kiszolgálására is. Az elmúlt időszakban a Mr. Nilsz Kft. ügyfélszolgálati irodáinak bővítése mellett novemberben 10 Budapestinfo Pont üzemeltetésére szerződött a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központtal, ahol többek között City Sightseeing jegyeket is vásárolhatnak majd az érdeklődők – közölték a társaságok.

A Mr. Nilsz Kft. magyar tulajdonban álló vállalat, amely több mint 10 éve van jelen a magyar piacon. A céget 2005-ben alapították, ami már akkor is turisztikai szolgáltató tevékenységet végzett. A vállalat 2012-től foglalkozik hop-on hop-off buszos városnézéssel és 2015 óta öt kontinens legnagyobb és turisztikailag leglátogatottabb városaiban üzemelő City Sightseeing Worldwide hálózat magyar franchise partnereként üzemel. A Program Centrum Kft. az IBUSZ jogutódjaként több évtizedes turisztikai múlttal rendelkezik, 2000 óta működik a magyar piacon, 2008 óta foglalkozik a hop-on hop-off buszos városnézéssel. 

A Fővárosi Közgyűlés tavaly október 25-i rendeletében egységes szabályokat tartalmazó koncessziós szerződéshez kötötte az autóbuszos városnéző (hop-on, hop-off) szolgáltatást. A városvezetés szerint azért volt szükség a változtatásokra, mert a mostani városnéző buszok ártanak a főváros turisztikai megítélésének.

Az új szabályok ezért kimondják, hogy az üzemeltetőknek a fővárosi önkormányzat által meghatározott arculati irányelveknek megfelelően kell kialakítaniuk a városnéző buszok kinézetét. Az üzemeltetőknek például a járműveiken meg kell jeleníteniük Budapest logóját, továbbá gondoskodniuk kell a tisztaságról is. A 2018. június 30-án hatályba lépő rendelet előírja, hogy a városnéző buszoknak Euro 4, vagy annál magasabb környezetvédelmi kategóriába kell tartozniuk. A közgyűlés zárt ülésen tárgyalt a koncessziós beszerzési eljárás megindításáról. (MTI)