A következő években 50-100 milliárd forint juthat a kerékpáros közlekedés fejlesztésére – közölte a kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos pénteken egy budapesti háttérbeszélgetésen.

A napokban a kerékpározás feltételeit javító több javaslatot is a kormány elé terjesztettek – közölte Révész Máriusz. A kerékpárutak fenntartását és működtetését is szeretnék szabályozott keretek közé szorítani. Ezért az javasolják a kormánynak, hogy a települések határain kívül eső kerékpárutakat a Magyar Közút Zrt. üzemeltesse. Erre a célra jövőre valamivel több mint 2 milliárd forint költségvetési forrás lenne szükséges, a szakértői számítások szerint.

Révész Máriusz elmondta : szeretnék elérni a kormánynál, hogy országosan egységes közbringa-rendszert hozzanak létre, így egyetlen regisztrációval használni lehetne az ország valamennyi közbicikli szolgáltatását.

Jelezte azt is, hogy a kormány már elfogadott egy előterjesztést 32 milliárd forint értékű kerékpárút-fejlesztésre. A források rendelkezésre állnak, és megkezdődött a tervezés fázisa. A kormány elé kerül az javaslat is, hogy intézményes keretek között támogassák a kerékpáros munkába járást, mint az óbudai önkormányzatnál, ahol napi 400 forintot kapnak, akik  kerékpárral járnak munkába.

A vonóhorogra szerelhető kerékpár-tartók esetében sokaknak gondot jelent a rendszám kezelése. Most ez megoldódni látszik egy harmadik szürke rendszámtábla alkalmazásának lehetőségével. Ezt a megoldást hatóságok is támogatják, így év végétől, esetleg jövő év elejétől várhatóan bevezetik.

Budapest önkormányzati vezetése kerékpáros barát – szögezte le a főváros városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettese. Szeneczey Balázs szerint ezt támasztja alá, hogy Budapesten a kerékpárutak hossza eléri a mintegy 300 kilométert, ami négy év alatt 46 százalékos növekedést jelent. Kiépült a fővárosban Európa egyik legmodernebb biciklikölcsönző-rendszere. A kerékpározás feltételeinek javítására 2018-ig több mint 8 milliárd forintot költenek majd Budapesten. Megvalósul például a Rákos-patak mentén a biciklivel végigjárható kerékpáros ökofolyosó is – jelentette be.

Kürti Gábor, a Magyar Kerékpáros Klub elnöke pedig arról beszélt, hogy a civil szervezet javaslatokat tesz a kerékpáros közlekedés körülményeinek, a komfort és a biztonság javítására. A szervezet információi szerint Magyarországon az emberek 22 százaléka biciklizik rendszeresen. Budapesten ez az arány 3 százalék, ami 2030-ra 10 százalékra nő az előrejelzések szerint. (MTI)