Várhatóan szerdai ülésén elfogadja a román kormány a közalkalmazottak bérezéséről szóló sürgősségi kormányrendeletet, miután sikerült közös nevezőre jutnia a munkáltatókkal és a szakszervezetekkel.

A megbeszélést követően Dragoş Pîslaru munkaügyi miniszter főként a tanárok fizetéséről beszélt, miután elsősorban a tanügyi szakszervezetek kifogásolták a kabinet terveit – írja a kronika.ro.

A tárcavezető elmondása szerint a tanügyben dolgozók fizetése augusztustól nő első ízben, a második béremelésre pedig 2017 decemberében kerül sor – mindkét lépés a tervezett bérkorrekciók része.

A sokat emlegetett, teljesítmény után járó bónuszok a tanügyben várhatóan 2018-tól járnak. Simion Hăncescu, a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) elnöke úgy számol, hogy az oktatásban dolgozók átlagosan 5 százalékos fizetésemelést kapnak.

Pîslaru fontosnak tartotta kiemelni, hogy a tanügyben olyan rendszert készülnek kialakítani, ami máris egy lépést jelent az egységes bérezés irányába. „Úgy hiszem, hogy ez a tény kulcskérdés. Persze azzal együtt, hogy a kezdőkre tevődik a hangsúly, azokra, akiknek a legalacsonyabb a fizetése” – magyarázta a munkaügyi tárca vezetője.

Arról, hogy összességében mennyi költségvetési forrást von el a közalkalmazottak egységes bérezését előkészítő sürgősségi kormányrendelet, Pîslaru azt mondta, 800-900 millió lejről van szó az idei év utolsó négy hónapjában, jövőre pedig az egészségügyben dolgozók bónuszaival együtt sem tud 2,5-2,6 milliárd lejnél többet elbírni az államkassza.

A munkaügyi miniszter szerint a szerdai kormányülésen napirendre kerülő sürgősségi kormányhatározat-tervezet szerint idén augusztustól a közszférában dolgozók fele részesül „ilyen vagy olyan formában” bérkorrekcióban.