Az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer és az online pénztárgépek bevezetése iránt egyre nagyobb a nemzetközi érdeklődés – hangsúlyozta Varga Mihály.

A pénzügyminiszter az euróövezeti pénzügyminiszterek kibővített ülésének keretében kétoldalú megbeszélést folytatott román és cseh kollégájával. Egyre több uniós ország érdeklődik a gazdaságfehérítés magyarországi eszközei iránt – jelentette ki Varga Mihály Eugen Teodorovicivel folytatott megbeszélését követően. A román pénzügyminiszter az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) és az online pénztárgépek bevezetésének tapasztalatairól kért tájékoztatást. A fokozott nemzetközi érdeklődés érthető, két év alatt több mint 420 milliárd forintot hozott a költségvetésnek a két gazdaságfehérítő intézkedés – szögezte le a miniszter.

Az utaztatásos áfacsalások kiszűrésére létrehozott ekáert az elmúlt több mint két évben az Európai Unió majd minden tagállama tanulmányozta, a lengyel SENT-rendszert 2017-ben a magyar ekáer mintájára hozták létre, Szlovákiában pedig már jövőre hatályba léphetnek a közúti áruforgalom-ellenőrzés új szabályai.

(Forrás: Pénzügyminisztérium, fotó: Dede Géza)