„A kapcsolódó törvénymódosítás tavaly tavaszi elfogadása óta 7115 be nem jelentett foglalkoztatottnak rendeződött a jogviszonya a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság hathatós közreműködésével” – jelentette be Kutnyánszky Zsolt. A jogsértésen ért munkaadók ugyanis bő egy esztendeje kötelesek jogszerűtlenül foglalkoztatott munkavállalóikat visszamenőlegesen legalább egy hónapra bejelenteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál.

„A kormány kiemelt célja a jogszerű foglalkoztatás elősegítése, a gazdaság további fehérítése. Az intézkedés felszámolja a jogkövető vállalkozások versenyhátrányát, csökkenti a munkavállalók kiszolgáltatottságát” – tette hozzá a Technológiai és Ipari Minisztérium államtitkára.

Az Országgyűlés a kormány kezdeményezésére újította meg a munkaügyi ellenőrzés korábban negyedszázadon át változatlan szabályrendszerét. A hatóság a jogsértés feltárását követően a kárt szenvedett munkavállaló legalább egy hónapra szóló bejelentésére kötelezheti a munkáltatót a mindenkori minimálbér mértékéig. Az intézkedés rendezi a munkából élők jogviszonyát, amivel több társadalombiztosítási ellátásra is jogosulttá válnak, és meghosszabbodik a nyugdíjszámítást megalapozó szolgálati idejük. Az új rendelkezés megszünteti a jogszerűen foglalkoztató vállalkozások versenyhátrányát, hiszen a költségvetés és a dolgozóik kárára ügyeskedők elveszítik a bejelentés nélküli foglalkoztatásból származó, tisztességtelen előnyöket. A tavaly március elsejével életbe lépett előírás a versenytorzító hatások kiküszöbölése mellett fehéríti is a gazdaságot.

A foglalkoztatásra vonatkozó szabályok ellenőrzése rugalmasabbá és hatékonyabbá vált, a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság visszamenőlegesen biztosítja a bejelentés nélküli foglalkoztatásból elmaradt munkáltatói befizetéseket. A cél elsősorban nem a bírságolás vagy szankció elrendelése, hanem a jogszerű foglalkoztatást elősegítő látásmód erősítése. Az intézkedésnek köszönhetően a munkaügyi bírságok száma nagymértékben csökkent, miközben a hivatalos bejelentések száma érdemben emelkedett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) rendszerében.

Kutnyánszky Zsolt iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkár kifejtette: „A munkaadók a munkaviszony létesítését legkésőbb a dolgozó munkába lépéséig kötelesek bejelenteni a NAV felé. Az Ügyfélkapun keresztül újabban mi magunk ellenőrizhetjük, hogy ez valóban megtörtént-e. A jogviszony lekérdezésének pontos módjáról a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság honlapján elérhető segédletből tájékozódhatunk. Lassan célegyenesbe ér a jogszerű foglalkoztatás nyári célvizsgálata, az eredményekkel hamarosan jelentkezünk. A Technológiai és Ipari Minisztérium Legyen oké! jelmondattal országos kampányt is indított, amely a munkaügyi szabályok mellett a munkavédelmi előírások betartására hívja fel a figyelmet.”

(Forrás: TIM)