Az úgynevezett LuxLeaks-botrány kirobbanása ellenére az utóbbi években jelentősen megnőtt a nemzetközi vállalatoknak nyújtott adókönnyítési megállapodások száma Európában, a legnagyobb emelkedés Belgiumban és Luxemburgban tapasztalható.

Az Európai Adósságügyi és Fejlesztési Hálózat (Eurodad) nevű szervezet izenhét uniós tagállam, valamint Norvégia adatait vizsgálva arra a megállapításra jutott, hogy az országokban 2013 és 2015 között 160 százalékkal, 547-ről 1444-re emelkedett az adókönnyítési egyezmények száma. 

A legnagyobb emelkedést Belgium és Luxemburg produkálta: Belgiumban a 2013-as tízről tavaly év végére 411-re, Luxemburgban pedig 119-ről 519-re nőtt az ilyen megállapodások száma. A különalkuk számát összegző listán Luxemburgot és Belgiumot Hollandia, Nagy-Britannia és Magyarország követte. Az Eurodad adatai szerint Magyarországon a 2013-as 58-ról, 2014-ben 79-re emelkedett és  2015-ben is 70 ilyen adóügyi egyezmény volt érvényben.

Mint a jelentésben megjegyezték, a botrány a jelek szerint nem szabott gátat a hasonló megegyezéseknek. Az uniós ügyekre szakosodott Euractiv hírportál ugyanakkor kiemelte, ezen megállapodások közül nem mind számít problémásnak, ám ezt nem lehet megítélni, azok részletei ugyanis nem elérhetők a nyilvánosság számára.

A LuxLeaks-botrány nem sokkal Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnökének – volt luxemburgi kormányfő – 2014 novemberi hivatalba lépését követően robbant ki, miután kiszivárogtatott iratokból fény derült a Luxemburg és az ott bejegyzett multinacionális vállalatok közötti, vitatott adómegállapodásokra.

Mint kiderült, a nagyhercegség adóhivatala Juncker miniszterelnöksége alatt több száz vállalat számára tette lehetővé az egyébként külföldön fizetendő adóterheik minimalizálását. Szakemberek szerint a céges adóelkerülés évente több milliárd euró bevételkiesést jelent az Európai Unió tagállamainak, ráadásul egyenlőtlen versenyt okoz a vállalatok között. (MTI)